HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

Klónok háborúja - márpedig igenis jó!

2008.09.22. 22:56 Antal Egon

Jómagam nem vagyok elvakult rajongója a Csillagok Háborúja nevű immár 31 éves nagyon szép mítosznak, mégis azt kell mondanom, hogy nekem igenis tetszett ez a Klónok Háborúja c. film. Az Index lehúzta a filmet, ahogy az amerikai kritikusok is - a film 20%-on áll... Emellett eddig csak 40 millió dollárt hozott a konyhára, ami jócskán "bukta", és ha az animáció drágaságát is figyelembe vesszük... Egyszóval katasztrófa... Namármost, miért gondolja mindenki, hogy ez egy szégyenteljes film? Megmondom, miért: mert mindenki az elmúlt 31 évhez hasonlítgatja, párhuzamokat, hasonlóságokat próbál találni, kutakszik az időben, a szereplőkben, történeti szálakban. Nem kéne! Ezt a filmet önálló műként kell értelmezni, ami ötvözi a dicső múltat, a megváltozott jelent, és a bizonytalan, de jövő jövőt. Van benne minden, ami szeritem ide kell: sok politika, összeesküvés-ármánykodás, pszichológia, felnőtté válás, háborúskodás, pazar csatajelenetek, jó kis érzelmi szálak, nem mindennapi izgalmak, váratlan fordulatok, némi humor, egy halom látványos lény, a régi-új értékek összegyúrása (jóllehet nem mindig súrlódásmentesen), és sok minden más is. Én remekül szórakoztam rajta, szerintem mindenképp megér egy megnézést!

Tomátométer értkelés: 20%
Anton Ego értékelés: 60%

6 komment

Címkék: csillagok háborúja klónok háborúja

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr15676774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vata96 2009.10.27. 20:10:41

hello.
én imádom a filmeket és azt kérdezném hogy készíthetnék e kritikákat vagyis bevennétek e.
remélem igen. előre is kösz.
amúgy ha kell megbeszéléshez msn - em:vata96@vipmail.hu

KatLevente · www.youtube.com/c/Hunbadfear 2009.12.03. 17:59:43

Sziasztok. Az oldal vezetőjével szeretnék egy eszmecserét futtatni. msn címem: badfear@citromail.hu

WackondCFC 2010.01.05. 23:38:22

Én is úgy gondolom h ez a film és belőle készült sorozat némileg eltér az eredetiktől de ezen kívül semmi baj nincs vele. Sőt sokszor izgalmasabb és élvezhetőbb (persze csak annak aki el tud vonatkoztatni az "animációs gyerek meséktől") Habár ez a film és a sorozat a gyerekeknek készült,de nem csak lurkóknak nyújthat szórakozást hiszen (majdnem) ugyanazok az értékek is megtalálhatók benne mint klasszikusokban.

KutyaBarát 2010.12.14. 21:26:04

Kedves Blog Tulajdonos!

Van valami elérhetőség, ahol fel lehet venni önnel a kapcsolatot? Fontos lenne.

Palacsintaxx · http://raven01988.wordpress.com/ 2013.08.20. 21:15:41

a filmek tetszenek, de nekem ez a sorozat nem jött be. A történet lagymatag. A minősége az animációnak kritikán aluli, azért 2013 at írunk már.
Sokkalta jobb volt az eredeti Clone Wars kézzel rajzolt sorozat. Rövid volt ,de eseménydúsabb szórakoztatóbb,izgalmasabb.

raven01988.wordpress.com/
süti beállítások módosítása