Igazából nem jól teljesít a Motel 2 c. Eli Roth rendezte kínzós-gyilkolós trancsírmovie, mert a moziba csak hellyel-közzel engedték be. Amerikában 22 millió dolláros bevételnél jár, itthon meg azt hiszem, talán csak DVD-n jött ki. Nem is értem, miért. Talán, mert nem annyira szoktunk ahhoz, hogy sarlóval elvágjuk valakinek a nyakát és majdnem elélvezve abban leljük örömünket, hogy a spriccelő vérben zuhanyozzunk, de a helyből harapófogóval való péniszkiszakítás is idegen számunkra (amit végig mutatnak). Az pedig a hab a tortán, amikor fejbe lövünk közelről egy öt-hatéves kisfiút, majd valaki mást lefejezünk a gyerekek szeme láttára. Mindez gusztustalan és undorító, sőt, helyenként félelmetes, hihető is. Garantálom, hogy a női kaszás-sarlós jelenetet, vagy a lekötözött fickóból való „falatozást” nem fogják elfelejteni egy időre. Emellett folyamatosan azt fogják hangoztatni: MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? Kik ezek a beteg, szadista, elmeháborodott alkotók, akik ilyesmire vetemednek? És akkor feltűnik Quentin Tarantino neve, ami rögtön más színben láttatja ezt a filmet. De kezdjük a sztorinál, ami egyébként egészen jó, keveset bolygatott és egy kicsit talán időszerű is. Van egy szervezet, amely gazdag elmeháborodottaknak kínál újszerű szórakozást: tőrbe csalt embereket lehet kínozni, enni, ölni, szóval bármit. Adott egy hely, és egy gazdag kínzóeszköz-tár. A „portékára” licitálnak az elmeháborodottak, miközben élik teljesen életszerű „normális” életüket is. A filmben három amerikai bigét csalnak kelepcébe, akiket egy amcsi testvérpárnak ajánlanak fel. Az egyik testvér kemény, faszagyerek, perverz, gyilkolni-akarós, míg a másik csendes, visszahúzódó. Márpedig ha egy ilyen helyzetben a lelkiek kerülnek előtérbe, akkor fuccs az üzletnek, mert a szerződésben az is benne van, hogy ’így, vagy úgy”, de a kliensnek ölnie kell. A szolgáltatást meghirdetik mobiltelefonon az ügyfélnek, fotókat közölnek a jövendő áldozatokról és helyben POS cuccokat is elhelyeznek. Van védjegy is, személyi csipogó, mörcsendájzing, limuzin és hotelszolgáltatás, stb. stb. Teljesen olyan, mintha valaki egy thai masszázst szeretne nekünk eladni. A gusztustalanságokról már szóltam, ezeket nem taglalnám tovább. A miértre lehet az a magyarázat, hogy „inkább a moziban, mint a való világban”, másrészt pedig felhívhatja a figyelmet a sztori valószerűségére. Mi a garancia arra, hogy mindez a mi életünkben nem történik meg? Igazából semmi. Adott egy termék/szolgáltatás, amit értékesítenek az az iránt érdeklődőknek, és punktum. És mekkora az ilyesmire a kereslet a mi életünkben is, te Jó isten… Hadd ne kelljen statisztikai adatokkal bombáznom Önöket. Amiért ezzel a filmmel mégis foglalkozom – az persze Tarantino zsenialitása, ami két síkon nyilvánul meg a legjobban. 1. Kiszámíthatatlanság. Gyakran nem tudjuk, ki a barát, és ki az ellenség. Ha sejtjük, ki az ellenség, biztos nem úgy üt/öl, ahogy várnánk. Ha vannak sztereotípiáink Tarantino filmekből, akkor ezeket is félredobhatjuk, mert a mester önmagát is felülmúlja, és a más filmekből ellesett „klisék” helyett itt teljesen új dolgok születnek. 2 - humor. Azt hiszem, ezt szintén nem kell ecsetelni, hogy amikor egy nő kivágja egy férfi hímvesszőjét, kézbe veszi, majd odadobja a kutyának, annak a (rossz) gazdája pedig eleinte sokkolva van, teljesen tanácstalan, aztán meg csak ennyit mond: „Misa, ne! Fuj”, akkor azt hiszem, jó helyen járunk. Vagy a kisgyerekek szeme láttára az egyik nő levágja a másik fejét egy bárddal, kínos csend, majd a sokk helyett a gyerekek röhögnek egyet és elkezdenek focizni a levágott fejjel. Na ez némileg tudja oldani a feszültséget. Nézzék meg, és hányvaröhögjenek!  Szlovákia meg háboroghat újból, mert persze az 1. részhez hasonlóan a 2. ocsmányságot is náluk forgatták.

Értekelés: 60%