Mi a siker titka? Nagyon egyszerű: mindenekelőtt az, hogy a film célcsoportja gyakorlatilag bárki. Mindenkire számítanak. A gyerekkel elmegy a moziba a szülő is, de ezek az animácionisták azért ennél már sokkal ravaszabbak, ugyanis már eleve a felnőttekre építenek, például hozzájuk mérik a tartalmat. Mert valljuk be, hogy egy hatéves gyerek valószínűleg nem fogja érteni, ki az a Larry King a TV-ből, akit a méhlakhelyen, a kaptárban leutánoznak, azt meg pláne nem fogja érteni, miért ZSIDÓZZÁK le... Na talán ez egy kicsit erős volt. A tartalomban egyébkén más durvaság nem nagyon akad.
A sztori zseniális. Egy méhnek (Barry) a személyén keresztül követhetjük le egy kaptár életét, amelyet persze emberi tulajdonsággal felruházott méhek laknak. Iskolába járnak, diplomáznak, és aztán munkába is állnak. A meló - bármennyire is fura - a mézkészítés iparágához kötődik. Vannak emócióik, ruháik, divatoznak, beszélnek, sőt, még más érzelmek kimutatására is képesek. Egy akció során kirepülnek a kaptárban az ún. "pollenvagányok", akik a kason kívül - tehát az emberi világban - gyújtik be a virágport, porozzák be a növényeket, és szállítmányozzák haza az "alapanyagot", hogy ott finom mézet készítsenek belőle, majd meg is egyék ezt. Barry is kirepül a begyűjtőosztaggal, megismerkedik az emberi világgal, és ezzel együtt persze az emberi faj gyilkos, vezető szerepre törekvő, kizsákmányoló mivoltával is. Szomorúan konstatálja, hogy az emberek mesterséges körülmények között elkábított méhekkel "dolgoztatnak": és készítettik a mézet, amelyet később a multinacionális és nagy mézkonszernek "Ray Liotta" mézeként, és egyéb mörcsandájzing fogásokkal árusítanak, persze a "sajátjukként". Barry kizsákmányolva érzi magát, és az egész méhtársadalmat, ezért pert indít az emberiség ellen. Ebben egy időközben a barátjává vált (emberi) lány segít neki. Brilliáns.
A karakterek egész ügyesek: az alkotóknak bizonyára nem 1 percükbe telt megkülönböztetni egymástól a tökegyforma méheket. Márpedig itt van Barry, a barátja, méhlányok, papa, mama, méh-művezető, stb. stb. és mind-mind egyéni személyiségjegyekkel, habitussal, szöveggel van felruházva. Remek a megjelentetési módja az egyéb rovaroknak is: például a szúnyognak, vízi poloskának, de az is hihetetlen, amikor egy medve úgy ijesztgeti az embereket, mint maga az ember... Ami nagyon tetszett még az alkotásban, hogy rendkívül jó a mozgások érzékeltetése. Például egy teniszmeccs kifejezetten érdekes egy teniszlabda szemszögéből (amelyre rákapaszkodott egy méh), és érdekes repülnünk a pollenvagyányok jóvoltából. Ilyen van még jó néhány: szinte a mozgás részeivé válunk, és gyakran jó úton vagyunk a méhhé válás folyamatában. A zene szuper, viszont halk, ahogyan az egész film.
A szövegek jól megkomponáltak, korrektek, de sajnos nem annyira humorosak, mint ennek a sorozatnak a legjobbjaiban: a Shrekben, a Madagaszkárban vagy a Cápamesében. Ritkán azért adódik egy-egy olyan tízpontos poén, amin nagyot kell röhögnünk. Emellett az angol nyelvre is épült egy-két óriási viccesség: pl. Stinget is beperelik, mert a neve angolul annyit tesz "csípés", és a CNN sem CNN, hanem BeeNN... Talán a magyar verzióban is elfért volna még jó néhány faszájos csattanó, olyan, ami homlokon vág, mint egy mángorlódeszka, aztán kigurgulázod a popkornt az orrodon. Ennek ellenére dícséret a készítőknek. Értékelés: 80%
