Nemrég írtam Mr Brooks-ról, ahol azt feszegettem, hogy jár-e nekünk/neki/bárkinek a gyilkossághoz való jog. A Brave One (A másik én) c. filmben ugyanez a jog a vészesen öregedő Jodie Fostert üldözi és itt megint csak elgondolkodhatunk azon: szolgáltathatunk-e mi igazságot, mégpedig pisztollyal, durván arcon lőve valakit. Tulajdonképpen bárkit az utunkba kerül, miközben keressük a magunk igazát. A filmet szokták Robert de Niro remek alkotásához, a Taxisofőrhöz hasonlítani, ami szerintem hiba.A film 38 millió dolláros bevételnél jár az USÁban (ami egy kicsit jobb adat, mint a Mr Brooks-é), viszont nagyon megosztja a kritikusokat.
Van egy néni, Erica Bain (Jodie Foster), aki mondhatnók boldog: van rádiós munkája, ahol New Yorkról beszél úgy, hogy közben élő hangokat játszik le a város életéből (ez nagyon tetszett!); van lakása, kutyája, ugyanakkor látványosan tovaszökkenő fiatalsága is. Itt látszik, hogy mennyire, de mennyire öregecske már Jodie Foster, amit fehér trikós-átlátszós mellbimbós mutatvánnyal, és egy Rudyard Kipling regényből kilépett koromfekete, nagyon fiatal indiánussal, David Kirmanival (Naveen Andrews) próbál ellensúlyozni, aki valljuk be őszintén, a Terrorbolygóba azért egy kicsit jobban illik. Hipp-hopp, jön a kutyasétáltatás, meg három útonálló is, akik megtámadják őket egy sötét alagútban, összeverik őket, és pechjükre a Maugli-fiú nem éli túl a talákozást. Azért pechjükre, mert a felépülő Jodie Foster bosszút esküszik, elindul vendettájára, ahol mindenkit lekaszabol, aki szerinte ROSSZ. Közben pedig, a rádióból, nyomozóktól, interjúkból próbál önigazolást nyerni. Ámokfutás a javából, és talán csak a - majdnem - hibátlan nyomozónk, Mercer (Terrence Howard) tudja megállítani, aki végül is ugyanazt a dudát fújja, tehát a GONOSZT üldözi - viszont csak- és kizárólag a törvény adta lehetőségekkel.
Jodir Foster jó színésznő, a karaktere sem rossz, bár kétségkívül az idősödő nénik jobban tudnak vele azonosulni, mint jómagam. Spanja, David sem rossz, ő is játszott már egy két filmben, de szerintem a karakterrel mellélőttek egy kicsit. Egyrészt: sztem nagyon nehezen lehet azonosulni egy fiatal indiai fickóval, aki idősődő nőket kufircol, másrészt ráadásul a rendező sem engedi őt megismertetni/megkedveltetni, mert rögtön a film elején agyonvereti a három martalóccal. Pedig ahhoz, hogy ökölbe szoruljon a kezünk, remegjen a fejünk és szánk összevissza zizegjen nekünk a bosszú angyala ahhoz, hogy szinte mindenkit mi is kinyírjunk a filmvásznon, aki beleakad Jodie útjába, akkor nagyon, de nagyon kevés. Jól játssza a szerepét az igazságosság szélén balanszírozó Mercer nyomozó is, aki ugyanúgy hajtja a gonoszt, de sohasem inog meg az öntörvénykezés hajszálvékony mezsgyéjén. Társa, Nicky Katt próbálja oldani a film sötét oldalát, némi humorral. 50% sikerességgel. Van még Jodie lakótársa, egy fekete nő, aki a társalkodónő szerepét tölti be, egy rádiós főnöknő, aki szintén jól játszza a rárótt szerpet, illetve egy halom rossz ember, akiket halomra illik lőni a filmben.
A film kétórás, de lendületes, és nem unatkozunk benne. Mindig történik benne valami izgalmas: hol lőnek, hol menekülnek, hol molesztálnak, hol meg magasröptű párbeszédeket folytatnak a bűnről & bűnhődésről, emberi sorsokról, a biztonságosságról, meg New Yorkról. A szövegek/dialógusok megfelelőek, talán nem is kell ide több humor, viszont némi feszültségoldás az jól jönne. Összességében: meg lehet nézni, gondolkodhatunk is utána, nem tudni a film végét. Tessék megnézni!
Értékelés: 60%
