HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

Csúcsformában 3. - felemás produkció, berosszuló szájkarate

2007.10.04. 20:44 Antal Egon

Sok helyen lehúzták a Csúcsformában 3.- at, mondhatjuk azt, hogy szinte mindenki. Pedig cirka 130 millió dollárt hozott eddig a konyhára, Amerikában.
Kezdjük a sztorival. Nem túl bonyolult, és nem is annyira hihető. Han nagykövetet, (akit tévesen konzulnak fordítanak a moziban) a világbíróságon, ahol mindenféle náció fejesei összegyűlnek, kijelenti, hogy ismeri a világ legnagyobb bűnszövetkezetének, a Triádoknak a vezetőinek a nevét tartalmazó lista, a Si Sei hollétét, és minden fronton harcot hirdet meg ellenük. Erre puff, lelövik a szomszéd házból. Mert persze egy olyan ablak előtt mond beszédet, amekkora az egész világon sincs. A korosodó Jackie Chan utánaered a tettesnek, aki persze a szemünk láttára menekül árkon bokron át. A szemközti ház tetejéről. Bele Chris Tucker karjaiba, majdhogynem. Persze eleresztik, mert kiderül, hogy a tettes nem más, mint a részeges karatemestrünk testvére. Na persze, kicsi a világ. Innentől kezdve megindul a hajsza a listák iránt, a szálak Párizsba vezetnek, egy Genevieve nevű táncosnőhöz. Csihipuhi és  szájkarate is akad bőven, meg párizsi életkép is bőven, mígnem a  gonoszok egyszer csak elnyerik méltó  büntetésüket egy francia taxisofőr által, akit hőseink a film időtartalma alatt amerikanizáltak, de nagyon, mert ti, az elején még szidta az ebadta az USA-t, meg az erőszakos fajtájukat az amerikaiaknak.
Végül is Chan és Tucker nem rossz színészek, de a Lee felügyelő és James Carter LAPD zsaru karakterek valahogy már ellaposodtak. A gond főleg azzal van, hogy előbbit már unjuk, utóbbit pedig nem találjuk már viccesnek. A Han nagykövet lányát alakító Jingchu Zhang kb semleges, de valahogy mégis inkább nagyon alárendelt szereplőnek érzem. Amolyan vattának, amely beszél. Nála sokkal többet tesz a francia taxisofőr, aki Tuckerékat fuvarozza Párizsban fel, és alá - nem ijed meg semmitől, utálja az amerikaiakat, a kajáikat, az erőszakos fajtájukat, de azért a film közben csak beadja a derekát: később már LA Lakers baseballsapkát visel, és James Bondnak képzeli magát. Ehhez nem kell más, mint Tucker fejhangon beleénekli a fülébe az amerikai himnuszt. Emberünk majdhogynem főszereplővé lép elő. A színész és a karakter ugyanakkor szintén csak közepes minősítést érdemel. Nem túl jól alakítja a szerepét egy gyilkos kínai hölgy, a "sárkányhölgy", aki ijesztő akar lenni, mégis inkább csak középszerű. Egy hajszálnyival jobb Genevieve, a táncosnő karaktere, bár ez is kicsit erőltetett. Az őt megformáló Noémie Lenoir viszont izgalmas, módfelett izgalmas. Uraim, aki kedveli az egzotikumot... Chan testvére, Kenji jól játssza szerintem a szerepét, de maga a karakter itt sem túl hihető... Árvaház, szegény, sanyarú sors, majd Triádok vezetője... Nem hiteles, nem jó. Az ember nem így képzel el egy gonoszt - sőt - mondhatom, sokan a szívünkbe zárjuk őt is a filmben.  Max von Sydow nagyon jó színész, sőt, az általa megformált karakter, azaz a Világbíróság vezetője sem rossz. Nem lehet nagyon belekötni. Az ember folyamatosan elvárja tőle, hogy ő legyen a gonosz, amit a színész teljesít is egy idő után... Teljesen értelmetlenül feltűnik még Roman Polanski is egy francia zsaru szerepében, aki főhőseink seggében turkál és francia Yellow Pages-sel vereti el őket azok párizsi megérkezése után. DE MINEK??? Röviden: van egy-két jó színészi teljesítmény, de a karakterek nem eléggé kimunkáltak, hanem inkább elsietettek, hiteltelenek.
Semmitmondó dilalógusok uralkodnak a filmben, kevés a jó duma, inkább csak erőltetett poénok röpködnek össze-vissza. A nagy szájkaretés Tucker ugyan jól nyomja, de már nem annyira jól, mint korábbi önmaga, vagy amit az 5. elemben produkált. Jackie Chan hozza a visszafogott, bölcs detektív szavait. A többi klisés. Sok helyen még a fordítás sem jó, de ezt már más filmeknél is megfigyeltem.
Az az igazság, hogy a sok rossz duma, nem teljesen jól kimunkált karakterek és a negatívum ellenére a film mégis látványos, jó zenével rendelkezik, és lebilincsel. Nem unatkozunk a oziban, a látvány megéri. Sok akciójelenetet láthatunk, például egy leszámolást az Eiifel toronyban, jó meredek helyeken, vagy taxisüldözést Párizs utcáin. Lendületes, pörgős, helyenként vicces. Szórakoztat, eladja magát.

Értékelés: 40%

1 komment

Címkék: kritika film jackie chan filmkritika chris tucker max von sydow roman polanski csúcsformában 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr49186324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

X-polgártárs · http://graffitik.blog.hu 2007.10.05. 00:58:49

szerintem elment...jobb volt,mint nézni otthon a barátokköztet vagy más agymosott sorozatot.
süti beállítások módosítása