Filmkritika

Az az igazság, hogy ez a film valahogy elkerült a moziban, pedig már anno is szerettem volna megnézni. Most sikerült DVD-n megtekinteni, aminek egyébként nagyon örülök, mert szeretem George Orwellt az Állatfarmjával és 1984 c. könyvével együtt, meg saját magam is szoktam hasonló őrületekről vizionálni. A film egyébként tetszett, és hál Istennek nem annyira esett bele abba a csapdába, amit a hasonló témakörben legyártott, általában nagyon badar filmek produkálnak. Valahol a jövőben járunk, az Egyesült Királyságban, ahol az anarchiába süllyedt országot csak a diktatúra kőkemény eszközeivel lehet fenntartani. A nép élén a Kancellár áll, aki óriási kivetítőn szól a Birodalom Tanácsához (vagy parlamenthez) megmondva a tutifrankót. Kijárási tilalom, megfélemlítés, totális pártpropaganda, emberbegyűjtések, hazugságok, lelki terror – mindez persze a legnagyobb hájtekk környezetben. A világ rendkívül szürkén van ábrázolva, annak ellenére, hogy a film színes. Higgyék el, az érzés tényleg fakó lesz. Egyforma szürke emberek, egyforma sötét nyakkendők, egyforma vélemények. Vagy mégsem? Akad mégis csak egy tökös legény a gáton, aki szembeszáll a totális diktatúrával? Hát akad. V-nek nevezi magát, vérbosszús vendettát indít, és mosolygós álarcot visel. Véletlenszerűen az útjába akad Natalie Portman, aki annak ellenére hezitál a film egésze alatt, hogy a szüleit lekaszabolta a rendszer. És akkor szépen lassan elkezd pörögni a film: kiderül egy Larkhilli kísérletezős (amolyan Mengelés) haláltábor megléte, ahol az egyetlen túlélő a V nevű főhősünk. Elkezdi lekaszabolni a tábor fő vezető embereit, hobbiból meg felrobbant egy-két prominens épületet a városban. Végcélja a brit parlament felrobbantása, ami a gonoszság jelképe, szerinte. A hatalom tanácstalan, egyre idegesebb, és keresi a vétkest. Persze állandóan hazudik a népnek, amolyan „nincs itt semmi baj alapon”. Csakhogy egy idő után a „saját főemberek” is elkezdenek kételkedni a rezsim jóságában, és egyre csak várjuk: tud-e egy ember forradalmat csinálni? Szembe lehet-e szállni az abszolút hatalommal, amely a tervezett gonoszságaink tizedéért is börtönbe zárna már minket? Az Orwelli 1984 is valami hasonlót taglalt, de Orwell teljes munkássága is. A kérdés izgalmas, és nagyon életszerű. Tessék megnézni, ha még nem látták volna, nem fognak csalódni. A film egyébiránt mozgalmas, és mondhatjuk, lebilincselő. Ragyogóak a színészek, és az általuk megformált karakterek is. Teljesen rendben van a sztori, ami nagyon is aktuális lehet akár a mindennapjainkban is. Nagyon bátor kezdeményezés, nagy falat ilyennel foglalkozni, és az alkotók ezt most nem (annyira) szúrták el. Pedig néha átmennek a gagyiparádéba is. Álmodjunk egy tökéletes társadalmat!

Értékelés: 60%

Nem tudom, miért van az, hogy a Farrelly testvérek filmjeinek mindig idiótábbnál-idiótább címet adnak nálunk, Madzsarisztánban. Nem klappolt a Tökös tekés, a Keresd a nőt, és a Dilibogyók sem. Sebaj, az eddigi Farrelly termés mondhatjuk, hogy remek volt: a testvérek tényleg valami újat, megmagyarázhatatlant, és eddig megmutatathatlannak vélt dolgokat hoztak be a mozizás történetébe. "Agyő, Nagy Ő" címen a magyar bozikba betolt "The Heartbreak Kid" c. filmjük marha nagyot bukott ugyanakkor Amerikában, mert csak 35 millió dollárt hozott eddig a konyhára, a már kialakult Farrely és Ben Stiller  hírnév ellenére.
Főszereplőnk, Eddie (Ben Stiller) immár negyven éves, aki megfontolnak látszik, rendezett az élete, jól néz ki, van munkája, viszont még mindig nincs felesége, de még egy nője sem. Egyszer csak beleszalad az utcán a csinos Lilába (Malin Akerman), aki ugyan egy csinos szöszke, jó mellekkel meg minden, viszont néha undorítan viselkedik: például nagyokat fingik - és erről beszél is, az orrán jön vissza a kaja - és ezt meg is mutatják, bozontos a pinája, amiben csiklógyűrű van - és ezt is megmutatják, néha ótvarul beszél, és még sorolhatnánk a negatívumokat holnap estig. Szóval ebbe a nőbe zúg bele Eddie, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve el is veszi feleségül, hogy a nőt ne deportálják Rotterdamba a munkahelyéről. Ami, mint kiderül, nem is ad pénzt neki. Az is kiderül, hogy Lilának csak adósságai vannak. Szóval, így indulnak a nászútra Mexikóba, és Eddie előtt ott lebeg a legjobb barátjának a papucsházassága (Rob Corddry), ami nem túl jó jel. Hamarosan a pár közt elkezdenek előjönni az ellentétek, a problémák, kiakadások, őrült ordítozások, amit az üdülőtelep gondnoka (Carlos Mensia) valóban humoros tréfái és a négytagú őrült mexikói zenekar viccesége valamennyire tud elllensúlyozni. És akkor barátunk beleszalad egy másik csinos lányba, a barnahajú Mirandába (Michelle Monaghan), akibe azon nyoban bele is szeret. És akkor jönnek a bonyodalmak... Míg Eddie kever Mirandával, és annak enyhén bogaras nagy családjával, felesége szenved a naptól való leégéstől, és a papucsbarátja esküvőjén részt vett fiatal ikerpár - akik véletlenül ugyanott, ugyanakkor nyaralnak Mexikóban, mint Eddie - elterjesztik, hogy Eddie feleségét jégcsákánnyal verték szét... Ki kéne bogozni a szálakat, de hova vezet ez az egész??
A karakterek egyébkén nem rosszak, végül is a színészek sem, bár azért egy-két szerep nem sikeredett olyan jóra. Például nekem kifejezetten nem tetszik Eddie apjának a szerepe - pedig nem rossz az elképzelés - majd meglátják, miért.
A film megy a maga módján, csak az a gond, hogy néhol nagyon erőltetett a humor, a  nagy csattanókat már elcsattogtatták az előzetesekben. Amerikában állítólag nem nevettek a kritikusok, akkor már csak azt nem értem, hogy mire jók a tesztvetítések? Sok undorító jelenet van a filmben - például amikor egy mexikói folklórműsorra fizetnek be főszereplőink, akkor egy szamarat mutatnak álló léccel, aki épp készül meghágni egy nőt. És sorolhatnánk, mert van még egy-kettő ilyen. Azért annyira ne írjuk le a filmet - pedig hihetetlen, és logikátlan lépésekből is van 1-2 - mert veszettül jól ülő jelenet is akad 1-2, amit azért még a Farelly fivéreknek még betudhatunk, meg a vég is kiszámíthatatlan...

Értékelés: 60%.

Igazából nem jól teljesít a Motel 2 c. Eli Roth rendezte kínzós-gyilkolós trancsírmovie, mert a moziba csak hellyel-közzel engedték be. Amerikában 22 millió dolláros bevételnél jár, itthon meg azt hiszem, talán csak DVD-n jött ki. Nem is értem, miért. Talán, mert nem annyira szoktunk ahhoz, hogy sarlóval elvágjuk valakinek a nyakát és majdnem elélvezve abban leljük örömünket, hogy a spriccelő vérben zuhanyozzunk, de a helyből harapófogóval való péniszkiszakítás is idegen számunkra (amit végig mutatnak). Az pedig a hab a tortán, amikor fejbe lövünk közelről egy öt-hatéves kisfiút, majd valaki mást lefejezünk a gyerekek szeme láttára. Mindez gusztustalan és undorító, sőt, helyenként félelmetes, hihető is. Garantálom, hogy a női kaszás-sarlós jelenetet, vagy a lekötözött fickóból való „falatozást” nem fogják elfelejteni egy időre. Emellett folyamatosan azt fogják hangoztatni: MIÉRT? MIÉRT? MIÉRT? Kik ezek a beteg, szadista, elmeháborodott alkotók, akik ilyesmire vetemednek? És akkor feltűnik Quentin Tarantino neve, ami rögtön más színben láttatja ezt a filmet. De kezdjük a sztorinál, ami egyébként egészen jó, keveset bolygatott és egy kicsit talán időszerű is. Van egy szervezet, amely gazdag elmeháborodottaknak kínál újszerű szórakozást: tőrbe csalt embereket lehet kínozni, enni, ölni, szóval bármit. Adott egy hely, és egy gazdag kínzóeszköz-tár. A „portékára” licitálnak az elmeháborodottak, miközben élik teljesen életszerű „normális” életüket is. A filmben három amerikai bigét csalnak kelepcébe, akiket egy amcsi testvérpárnak ajánlanak fel. Az egyik testvér kemény, faszagyerek, perverz, gyilkolni-akarós, míg a másik csendes, visszahúzódó. Márpedig ha egy ilyen helyzetben a lelkiek kerülnek előtérbe, akkor fuccs az üzletnek, mert a szerződésben az is benne van, hogy ’így, vagy úgy”, de a kliensnek ölnie kell. A szolgáltatást meghirdetik mobiltelefonon az ügyfélnek, fotókat közölnek a jövendő áldozatokról és helyben POS cuccokat is elhelyeznek. Van védjegy is, személyi csipogó, mörcsendájzing, limuzin és hotelszolgáltatás, stb. stb. Teljesen olyan, mintha valaki egy thai masszázst szeretne nekünk eladni. A gusztustalanságokról már szóltam, ezeket nem taglalnám tovább. A miértre lehet az a magyarázat, hogy „inkább a moziban, mint a való világban”, másrészt pedig felhívhatja a figyelmet a sztori valószerűségére. Mi a garancia arra, hogy mindez a mi életünkben nem történik meg? Igazából semmi. Adott egy termék/szolgáltatás, amit értékesítenek az az iránt érdeklődőknek, és punktum. És mekkora az ilyesmire a kereslet a mi életünkben is, te Jó isten… Hadd ne kelljen statisztikai adatokkal bombáznom Önöket. Amiért ezzel a filmmel mégis foglalkozom – az persze Tarantino zsenialitása, ami két síkon nyilvánul meg a legjobban. 1. Kiszámíthatatlanság. Gyakran nem tudjuk, ki a barát, és ki az ellenség. Ha sejtjük, ki az ellenség, biztos nem úgy üt/öl, ahogy várnánk. Ha vannak sztereotípiáink Tarantino filmekből, akkor ezeket is félredobhatjuk, mert a mester önmagát is felülmúlja, és a más filmekből ellesett „klisék” helyett itt teljesen új dolgok születnek. 2 - humor. Azt hiszem, ezt szintén nem kell ecsetelni, hogy amikor egy nő kivágja egy férfi hímvesszőjét, kézbe veszi, majd odadobja a kutyának, annak a (rossz) gazdája pedig eleinte sokkolva van, teljesen tanácstalan, aztán meg csak ennyit mond: „Misa, ne! Fuj”, akkor azt hiszem, jó helyen járunk. Vagy a kisgyerekek szeme láttára az egyik nő levágja a másik fejét egy bárddal, kínos csend, majd a sokk helyett a gyerekek röhögnek egyet és elkezdenek focizni a levágott fejjel. Na ez némileg tudja oldani a feszültséget. Nézzék meg, és hányvaröhögjenek!  Szlovákia meg háboroghat újból, mert persze az 1. részhez hasonlóan a 2. ocsmányságot is náluk forgatták.

Értekelés: 60%

A tavalyi Sziklák szeme után - ami egy 1977-es Wes Craven film átdolgozása - idén jött a második rész is, ami sokkal, de sokkal vacakabb, mint az első. Lehet, ez azért van, mert az ilyen típusú filmeknél szerintem felesleges a folytatás, vagy azért, mert Wes, aki a 2. ben produceri és forgatókönyvírói szerepben is díszeleg - ismét teret adott a film ifjú rendezőjének, Martin Weisznek. Ez pedig sajnos nem túl jól sült el. A film az amerikai tékákban kicsit jobban teljesített, mint a mozikban (24 és 20 millió dollár), de még így is kevés ez ha a film készítési költségeit vesszük (15 milla). Akkor meg minek? Ez se nem egy kultfilm, se pedig nem egy olyan film, ahol fejen állva várnánk a folytatást az izgalomtól. 
Az első részben arról volt szó, hogy egy amcsi nagycsalád eltéved a hegyekben, letérnek az útról és véletlenül olyan helyen kötnek ki, ahol neukleáris fegyvereket teszteltek az USA-ban. Mint kiderül, van ott egy bányásztelepülés is, ahol még mindig élnek emberek - persze elzombisítva, sugárfertőzve, és emberhúson táplálkozva. A filmben ezeket az elállatosodott szörnyeket kell legyőznie a család tagjainak, és persze nem mindenki éli túl a borzongást... A 2. rész azzal kezdődik, hogy néhány katonát és tudóst kidobnak a sivatagba, hogy azok kamerázzák be a területet, hogy tudjanak megfigyeléseket végezni. Persze ízibe' lendül a pallos, és rögtön megindul a félbevágott tudós-holttestből kilógó belekből való zombifalatozás, mert a küklopsz-szemű, külsőleg-cseppet-sem-változó mutánsemberek gyorsan jeleznek: ők is itt vannak, és márpedig ez az Ő területük. Mutatnak még egy elég undorító szülést is - mert a fogságba ejtett "normális" nőket Ők "tenyászállatként" tartják, hogy biztosítva legyen a mutáns-utód generáció is. És a tudósok/katonák sorsa már meg is van pecsételve... Ekkor odavezényelnek egy tucat másik katonát a Nemzeti Gárdából, akik pechjükre nem "profi" katonák, hanem csak gyakorlatozó "újoncok", akik néha még az összeszokott csapat látszatát sem keltik: cívódnak, veszekednek, néha meg idióta poénokkal szívatják egymást. Aztán persze jön a nagy csata: a katonákat elkezdik tőrbe csalni, leütögetni, kezet levagdosni, meg hasonlók. Vajon van-e esélye egy maréknyi félamatőrnek szembeszállni a mutánsokkal, akiknek 3 előnyük is van velük szemben: 1. helyismeret, 2. az ellenség nem tudja, hányan vannak/mire képesek, 3. fejlődés - a mutánsok már ravaszak, cselesek, mint az első részben, sőt, némi Tarantinós humorral is felszerkeztek. Ilyen az, amikor levágják a sziklába kapaszkodó katona kezét, és azzal integetnek neki, miközben amaz zuhan lefele az emeletnyi mélységbe... Arra meg már nem is merek gondolni, hogy némelyikük segítőkész, és a családi/létfenntartási eszközök is előtérbe kerültek a pusztán emberi nyershúsból való kellemes falatozásnál...
A film nem annyira lendületes, sőt, helyenként kifejezetten lassú, kiszámítható, és idegesítő dumákkal. A "basszus" szót kábé félezerszer lehet hallani. A katonák igazából inkább afféle tölteléket alkotnak, és nem igazi egyéniségeket, vagy netalán karaktereket. Felesleges, uncsi a film és még jó, hogy itthon nem került be a mozikba. Legalább is szerintem.

Értékelés: 40%

Judd Apatowról, a nagy Hollywood új "vígjáték mainstream" megteremtőjéről már írtam a Felkoppintva c. filmet elemezve. Ezúttal ismét az ő ténykedését szerettem volna figyelemmel kísérni: nevezetesen a Superbad c. film kapcsán, ami Amerikában jó nagyot kaszált 122 millió dolláros bevételével. Fel nem foghatom, hogyan.
Kétségtelen, hogy egy faszcentrikus világban élünk, ahol faszimádó, (ugyanakkor pinaimádó is, a szerk.) dagadt, mutálós hangú, drótkefehajú, esetlen főhősre kell felnéznünk. Esetleg barátaira: a vékonyka, kissé bátortalan, ugyanakkor józan, de némi homoerotikára szintén hajlamos fiúcskára, netán a harmadik csávóra, aki meg végképp mindenkit kikerget a világból azzal, hogy fejhangon sivítozik, csúnya szemüveggel van megáldva, bűnronda, szintúgy vékonyka és szuperesetlen. Utóbbit Mckúrnak fordítják, pedig McLoving névre csináltat magának ál-személyit, ahol 25 éves Hawain élő donorkereskedőnek adja ki magát. Nos a három jóbarát összefog, hogy három jó csajt (tényleg jó csajt!) összeszedjenek, leitassanak, aztán jól megcuccoljanak, leszopassanak, és további karbantartást végezzenek a faszaikon. Igen ám, csakhogy jönnek a próbatételek, és hőseink útjába kerülő akadályok. Ahhoz, hogy a csajokat jól szétkúrhassák, teljesíteni kell bizonyos feltételeket: például piát kell szerezniük a szopni vágyó lányoknak az esti buliba. Külön helyzetkomikumnak van kikiáltva az e-kapcsán kialakult rendkívül nagy furcsaság: 21 év alatt az USA-ban tilos a pia, és ezt tényleg nagyon szigorúan veszik arrafelé. McKuúr -ra esik a választás, aki bemegy a boltba, és alkoholt kér. Aztán egyszer csak jön egy rabló, aki jól pofán veri a mi vihorászó tinimutáns hősünket, majd 2 idióta rendőr, akik viszont az egész filmet felborítják, úgy, ahogy van. Ugyanis összevissza randalíroznak, lövöldöznek, isznak, füveznek, szintén faszról meg pinákról diskurálgatnak, és még sorolhatnánk. A végén ugyan elhangzik egy vallomásféle, miszerint azért cselekedtek így, mert fiatalabb korban általában nem annyira komálják a zsarukat, akik x idő múlva bebizonyítják, hogy ők is lehetnek jó arcok, mert a tivornyából ki sem látszanak. Kétségkívül érdekes módja a rendőrszakma kipiározásának. Főhőseink pedig  rendületlenül haladnak a kúrócéljaik felé, útközben különbnél-különb kalandokba keverednek. Elkerülnek pélául egy felnőttbuliba, ahová az a dilinyós viszi el őket, aki véletlenül elütötte dagika főhősünket egy parkolóban. A buliban kiderül, hogy nem is olyan rossz arc a mi szuperfőhősünk, aki italt próbál lopni a buliból, ugyanakkor egy idősebb lány összevérezi a nadrágja szárát a menstruációjával. Újabb, és újabb akadályok görögnek az első nőt-érintő-baszás útjába, míg végül kiderül: a rejtett homoerotika, ami fiúhőseinket látens módon végig összeköti, inkább felváltódik a női nemre áttevődött nagyszabású figyelemmel. Ami bizonyára nem túl könnyű ebben a korban, azonban kétségkívül jobb, mint egy férfifaszt nyalogatni és közös hálózsákban ölelkezni, miközben a társunk mamájának izgi mellbimbójáról álmodozunk. Amiből viszont sajnos keveset mutatnak, ugyanúgy, ahogy a baszásokból is: ha ez az Apatow legény akkora nagy májer lenne, villantana egy cicit legalább premier plánban, vagy valami hasonló női malacságot, vagy szopást, vagy masztit, vagy valamit, de nem, filmünkben semmi sem történik, csak ömlik a trágár szöveg, meg az őrült összevisszaság. Ami azt gondolják, hogy jó, pedig szuperrossz. És vérciki. Nem érdemes tovább beszélni róla... Szegény Gregg Araki és Todd Solondz...

Értékelés: 20%

Az Index fura módon a "James Bond nyüszítve menekülne" alcímet adta a Bourne trilógia befejező része kritikájának, amin azért egy kicsit meglepődtem. Már miért kellene James Bondot összehasonlítani/összeriszteni a Bourne filmek főhősével, akit a jó öreg Robert Ludlum nevű író kreált 1980-ban? Már miért menekülne Bond nyüszítve Matt Damon elől? Mi szolgáltatja az összehasonlítási alapot a két filmhez? Nem értem. Ennyi erővel Kiszel Tünde művészi munkásságát is lazán képzettársíthatnánk egy Pier Paolo Pasolini remekműhöz, aminek ugyebár kb annyi értelme lenne, mintha összekevernénk Daniel Craig fecskéjét Kiszel Tünde boxeralsójával. Merthogy még azt sem találta el a kedves Indexes kritikus...
Az USA-ban az év talán legjobb akciófilmjét tisztelik benne, majd 230 millió dollárral gazdagította alkotóit, és a kritikusok is szuperlatívuszokban beszélnek Őróla. Azért ez egy kicsit "avétos vaker", ha sztivenkingesen akarnám magam kifejezni, de valóban leszögezhetjük: a film tényleg meglepően jó, olyan "mozibabeülős", "kevesetbeszélős", egyszerű, hideg és találó. 
A filmről úgy lenne érdemes kritikát írni, hogy mindhárom Bourne filmről egyszerre, amihez viszont most lusta vagyok. Vissza kellene kanyarodni a 2002-es, majd a 2004-es Bourne darabhoz, amihez most nincs valami sok kedvem, ezért most csak röviden szólnék a tartalomról. Adott egy fiatalember, Jason Bourne (Matt Damon) aki a CIA ügynöke, vagy kémje. Hol másokat tesz el láb alól, hol mindenféle egyéb kémfeladatot lát el, hol meg a saját identitását keresi, immár három Bourne részen keresztül. A CIA-ban jelenleg van egy ultra-erőszakos, keményvonalas főellensége, Noah Vosen (David Strathairn), meg egy kevésbé kemény is, Pamela Landy személyében (Joan Allen), akik mind el akarják őt kapni. Ehhez jön még egy-két még nagyobb kutya, meg egy halom FBI ügynök, akik amolyan benarkózott nácikatonákként, vagy érzelemmmentes gyilkológépekként vetik magukat Bourne nyomába, hol párban, hol csoportosan. Azért akadnak segítők is: pl. a Guardian egyik oknyomozó-leleplező riportere, és az ő informátora, aki elkezd a Bourne-féle rejtélyről kiteregetni, meg egy "jó útra térő" másik ügynök is, meg aztán még vagy kettő hasonló. Nagy a pörgés, meg a rohanás és üldözés, meg a technika vívmányainak látványos megnyilvánulása sem csekély.
A színészek zseniálisak, bár szerintem a főgonosz, Noah Vosen azért annyira nem is néz ki gonosznak, pedig a kritikusok az egekbe emelték. Julia Stiles (az átállt ügynök) viszont jócskán megosztja a kritikusokat: hideg, mint a kő, úgy is játszik, NO ÉRZELEM, NO OUTPUT, pedig azért lehetett volna egy kis laza hancúr Matt Damonnal. Csak úgy, amolyan feszültséglevezetőként. A zene is folyamatosan lüktet a fejünkben, idomodik a folyamatos impulzusokhoz, a feszültséghez és őrült üldözésekhez. Fokozza az újszerűséget az ide-oda rángatózó, folyamatos kameramozgás, rengeteg közeli képbevágás, látszólag összevissza-zoomolás, ami egy kicsit a dogma irányzatot juttatja eszembe, amit  egyik kedvencem, a nagy Lars von Trier indított el még azt hiszem 1995-ben. Az a kár csak, hogy míg egy dogma-filmben tényleg pofán verik az embert, addig egy Bourne filmben mindez csak fikció. Azért ne keseredjünk el - így is érdemes megnézni a Bourne darabokat. Együtt, de lehet külön-külön is.

Értékelés: 80%

Nemrég írtam Mr Brooks-ról, ahol azt feszegettem, hogy jár-e nekünk/neki/bárkinek a gyilkossághoz való jog. A Brave One (A másik én) c. filmben ugyanez a jog a vészesen öregedő Jodie Fostert üldözi és itt megint csak elgondolkodhatunk azon: szolgáltathatunk-e mi igazságot, mégpedig pisztollyal, durván arcon lőve valakit. Tulajdonképpen bárkit az utunkba kerül, miközben keressük a magunk igazát. A filmet szokták Robert de Niro remek alkotásához, a Taxisofőrhöz hasonlítani, ami szerintem hiba.
A film 38 millió dolláros bevételnél jár az USÁban (ami egy kicsit jobb adat, mint a Mr Brooks-é), viszont nagyon megosztja a kritikusokat.
Van egy néni, Erica Bain (Jodie Foster), aki mondhatnók boldog: van rádiós munkája, ahol New Yorkról beszél úgy, hogy közben élő hangokat játszik le a város életéből (ez nagyon tetszett!); van lakása, kutyája, ugyanakkor látványosan tovaszökkenő fiatalsága is. Itt látszik, hogy mennyire, de mennyire öregecske már Jodie Foster, amit fehér trikós-átlátszós mellbimbós mutatvánnyal, és egy Rudyard Kipling regényből kilépett koromfekete, nagyon fiatal indiánussal, David Kirmanival (Naveen Andrews) próbál ellensúlyozni, aki valljuk be őszintén, a Terrorbolygóba azért egy kicsit jobban illik. Hipp-hopp, jön a kutyasétáltatás, meg három útonálló is, akik megtámadják őket egy sötét alagútban, összeverik őket, és pechjükre a Maugli-fiú nem éli túl a talákozást. Azért pechjükre, mert a felépülő Jodie Foster bosszút esküszik, elindul vendettájára, ahol mindenkit lekaszabol, aki szerinte ROSSZ. Közben pedig, a rádióból, nyomozóktól, interjúkból próbál önigazolást nyerni. Ámokfutás a javából, és talán csak a - majdnem - hibátlan nyomozónk, Mercer (Terrence Howard) tudja megállítani, aki végül is ugyanazt a dudát fújja, tehát a GONOSZT üldözi - viszont csak- és kizárólag a törvény adta lehetőségekkel.
Jodir Foster jó színésznő, a karaktere sem rossz, bár kétségkívül az idősödő nénik jobban tudnak vele azonosulni, mint jómagam. Spanja, David sem rossz, ő is játszott már egy két filmben, de szerintem a karakterrel mellélőttek egy kicsit. Egyrészt: sztem nagyon nehezen lehet azonosulni egy fiatal indiai fickóval, aki idősődő nőket kufircol, másrészt ráadásul a rendező sem engedi őt megismertetni/megkedveltetni, mert rögtön a film elején agyonvereti a három martalóccal. Pedig ahhoz, hogy ökölbe szoruljon a kezünk, remegjen a fejünk és szánk összevissza zizegjen nekünk a bosszú angyala ahhoz, hogy szinte mindenkit mi is kinyírjunk a filmvásznon, aki beleakad Jodie útjába, akkor nagyon, de nagyon kevés. Jól játssza a szerepét az igazságosság szélén balanszírozó Mercer nyomozó is, aki ugyanúgy hajtja a gonoszt, de sohasem inog meg az öntörvénykezés hajszálvékony mezsgyéjén. Társa, Nicky Katt próbálja oldani a film sötét oldalát, némi humorral. 50% sikerességgel. Van még Jodie lakótársa, egy fekete nő, aki a társalkodónő szerepét tölti be, egy rádiós főnöknő, aki szintén jól játszza a rárótt szerpet, illetve egy halom rossz ember, akiket halomra illik lőni a filmben.
A film kétórás, de lendületes, és nem unatkozunk benne. Mindig történik benne valami izgalmas: hol lőnek, hol menekülnek, hol molesztálnak, hol meg magasröptű párbeszédeket folytatnak a bűnről & bűnhődésről, emberi sorsokról, a biztonságosságról, meg New Yorkról. A szövegek/dialógusok megfelelőek, talán nem is kell ide több humor, viszont némi feszültségoldás az jól jönne. Összességében: meg lehet nézni, gondolkodhatunk is utána, nem tudni a film végét. Tessék megnézni!

Értékelés: 60%

A szegényesnek mondható magyar filmpiacon ez egy kevésbé rossz alkotásnak bizonyult, bár 220 millió forintos előálítási költségét szerintem aligha fogja visszahozni. A nézőkből legalábbis biztos nem. Nagy bajban vagyok, mert ha filmként jellemezném, akkor biztosan pocséknak tartanám. Ha viszont színházi előadásra, vagy kabaréra gondolnék a mű kapcsán, akkor akár tűrhetőnek is bélyegezhetném. Sajnos ezek a magyar reáliák: kevés pénz van jó hangmérnökökre és apparatúrára, tehetséges operatőrökre és ügyes finomhangolókra a forgatókönyveknél, geg-mesterekre, akik sokkal jobban ki tudnák dolgozni az adott poénhoz vezető utat, emellett színházban (is) játszó színészekkel játszatunk el moziszerepeket, ami iszonyú oda-nem-illő megmagyarázhatatlan furcsaságokhoz vezet, és az az érzésünk, hogy a színészek sokszor elfelejtik: most a vásznon vannak. Pedig irgalmatlanul nem mindegy a kettő. Na ezek a dolgok nem klappolnak általában a mai magyar filmeknél.
A történetet szokták az "Indul a bakterház" c. korábbi film folytatásaként is emlegetni, bár minőségben azért szerintem ez a mai gőzös filmecske sokkal, de sokkal rosszabb.
Adott egy állomásfőnök, Bajusz (Koltai Róbert) aki felveszi magához béresként a korábbi állomásfőnök fiát. A gond csak az ezzel, hogy utóbbi nem szereti túlságosan előbbit, mert az tönkretette az apját. Bosszút is forral Koltai Róbert ellen, és ezt be is teljesíti. Valahogy  belecsatlakozik a képbe az ún. 'barczikai anya' története, ami nem is olyan rég médiahekként járta körbe az országot (egy nem létező, itthon talált ős-anyáról), hogy koporsóját az országon keresztül szállítmányozzák, szépen felravatalozva. A béreslegény pedig bosszúja egyik állomásaként átírányítja a síneket Iharos településen, hogy a vonat véletlenül se egyenesen haladjon át, hanem beleszaladjon a bakter disznóóljába, és onnantól kezdve jó sok bonyodalmat okozzon. Mert utazik a vonaton egy cigány vajda is (Csuja Imre), aki cigánypereputtyostul azt találta ki, hogy hajadon és szép lányát (Egres Katinka) jól megvonatoztatja, hátha felfigyel majd rá valami férfiember és megkéri a kezét. Emellett Szabó Győző és Pindroch Ferenc is feltűnik a színen, mint csendőrök, akik őrzik a koporsót, majd eljtszák azt kártyán. Aztán egyszer csak összefut minden szál: jön egy halom kalamajka, népmesei félmotívumok, csúnyán elrosszult helyzetkomikum, nyögvenyelő koltai-poénok - tovább nem is folytatom.
A színészek - mint már említettem - nem a legjobbak, mert szerintem sokszor azt hiszik, hogy már megint a színházban játszanak. Emellett sokat gesztikulálnak, és nagyon hasonló a testtartásuk, mimikájuk és szövegük korábbi szerepeikhez hasonlóan. Nem képesek jól beleilleszkedni a szerepükbe, azaz a karakterükbe. Szerencsére azért van némi átmenet Pogány Judit személyében, aki már legalább annyi (ha nem több) filmben szerepelt, mint színi előadásban. Könnyebb helyzetben van Csuja Imre és egy papot alakító Gesztesi Károly, Badár Sándor is, akiket színészként is köszönthetünk, de amerikai filmeken edződött honfitársaink bizonyára szinkrontolmácsos hangjaikhoz is hozzá lehetnek szokva. A karaktereken is lehetett volna még sokkal, de sokkal többet dolgozni.
A dialógusok néha szörnyűek, ahogy Koltai Róbert nagyon poénosnak szánt őrületei is. Nem lehet nevetni rajtuk, ahogy nagyon azon sem, ahogy pl. este lehugyozza a csendőrök arcát, akik a fűben lapítanak. Ez nem lett volna olyan rossz dolog egyébként, csak az a gond, hogy egyáltalán nem volt kidolgozva a jelenetsor, márpedig ezt meglehetett volna úgy is csinálni, hogy a nézők hugyozzanak be ettől a röhögéstől. Az a gyanúm, hogy ezek a filmkészítők soha nem néztek még Kevin Smitht, Farrelly testvéreket, Todd Solondzot meg pláne. Hellyel-közzel vicceseket mondanak a cigányok a filmben, ahogyan Pogány Judit is bevakkant néha egy-egy oda nem illő, tényleg nevetséges, nem sablonszerű poént. A nem a beszédből eredő komikum a képekből, mozgásból kellene, hogy táplálkozzon, azonban ez elég sovány táplálékforrásnak bizonyul. Összességében a film nézhető, bár sokszor erőltetett, és néha nem annyira "folyamatos". Gyakran vannak olyan jelenetek, amikor azt érzi az ember, hogy  csak nagy nehezen tudták feltölteni tartalommal. A film zenéje egy kicsit kusturicásra sikeredett, ami egy kicsit feldobja, meg ezen kívül is van benne 1-2 fülbemászó dallam. Nézzük meg, aztán gyorsan felejtsük is el.

Értékelés: 40%

Ha épp nem tudunk már végképp mást csinálni, csak akkor menjünk be a moziba erre a filmre, és csak és kizárólag azért, hogy Milla Jovovich félig fedetlen bájait, és a harcban soha el nem kenődő sminkjét jól megbámuljuk. Meg vannak benne más dögös nők, meg fickók is, de nem értem, hogy a fenébe tud egy ilyen film 48 millió dollár bevételnél járni Amerikában? Túl sok számítógép függő élne ott? Egyszerűen nem értem...
A sztorit most lényegesen leegyszerűsíteném: van egy T-vírus névre keresztelt vírus, ami nagyjából megfertőzte Amerikát, de talán az egész világot is. Aki megfertőződik, zombivá, vagy a miaszörnnyé változik, és harapdálja, meg ijesztegeti a másikat. Egy föld alatti bázison egy őrült doki Milla Jovovich klónokat gyárt, hátha majd az ő segítségével ki lehet irtani a mutáns zombikat, merthát az igazi Milla meg szabadon kóborol a sivatagban, élő emberekkel szövetkezik, meg karatélyozik, meg nagy sebbel-lobbal lengeti a két bajonettjét, amelyeknek olyan huhogó hangja van, hogy az összes bruszli, meg részeges karatés, kungfu, meg amerikaifindzsa, meg vutang, meg hasonló filmekben sincs ilyen. Csak úgy aprítja az élőhalottakat, hadd hulljon a férgese. Aztán egyszer csak el akarják kapni a  doki és a hatalom mi Millánkat, mert kell nekik a mi Millánk vére ahhoz, hogy idomítani lehessen a zombikat, hehe. Szóval megindul a csihipuhi, jönnek a barbibabaarcú tinilányok, érettebb modell-csajok, és más katonának, meg kávbójnak látszó szereplők is. Jelen van még némi békés lakosság, akiket Alaszkába kék ejakuálni, meg jó sok fertőzött varjú is érkezik - Stephen King és Hitchcock meg baszódjanak meg, úgy, ahogy vannak.
A szereplők szörnyen rosszak, a karakterek is, egyszerűen nevetségesek, nem jól játszanak. Talán egyedül Milla szerepe tűrhető el, valamyennyire, de nekinek  a bája is csak az 5. elemnek köszönhető. A dialógusok pocsékak, a jelenetválasztás szar, az időzítések nem helyénvalóak, a film unalmas, nevetséges, irtó rossz, egyszerűen semmire nem jó. Kritikán aluli, ezzel be is fejezném, jelentem alássan.

Értékelés: 20%

Fura egy film volt ez - az már holtbiztos. Mindenképp csak felnőtteknek javaslom, mert gondolom a gyerekek nem kíváncsiak arra, hogy  Michelle Pfeiffer hogyan ráncosodik szörnyen és folyamatosan a gonosz boszorka szerepében, hozzá hasonlóan undorító testvér-boszorkáival hogyan trancsíroznak fel élő állatokat, és szedegetik ki azok belső szerveit, hogyan gyilkolnak orrba-szájba a filmben, illetve hogyan nem tudja mindezt a borzalmat ellensúlyozni Robert de Niro, aki marcona kalózkapitányként női alsóruhákban pózol, és riszálja a valagát a kán kán zenéjére. Szóval, csak óvatosan. A mese egyébként szerintem nem fog sohasem a költséghatékony alkotások közé tartozni, mert ezeddig csak 38 millió dollárt hozott Amerikában, ami gondolom csak gyéren tudja ellensúlyozni a szó szoros értelmében is a csillagos eget verő sztárgázsik, valamint a drága forgatási és vizuális utómunkák költségeit.
A sztori nem rossz egyébként, tetszett. Építkezik a népmesékből, az angol mitológiából/történelemből/irodalomból is, de a fantasy filmek ma már "eléggé nehéz újat mondani/mutatni világába" is próbál beilleszkedni. Adott "Viharfok" királya (Peter o Toole), aki a halálához közeledvén magához gyűjti mind a 4 megmaradt fiát (3 fia már erőszakos halált halt, mert 7 volt neki, de van 1 lánya is, aki viszont eltűnt) és meghirdeti körükben a trón megszerzésének a lehetőségét. (A lány nem örökölheti a trónt). Szellemes dolog egyébként, hogy a meggyilkolt királyfiak is folyton jelen vannak a filmben: mégpedig szürke szellemképként, abban a kinézetben, ahogy a halál épp érte őket. A király kihajítja  az ablakon a medalionját, mondván, aki megtalálja, azé lesz a trón. Persze jó messzire repül az ékszer, hulló csillag képét imitálva, és berobban egy kráterbe, ahol csinos nő lesz belőle. (Claire Danes). A csillagnéni ájultan fekszik a maga vájta kráterben, egyszer csak beleütközik egy fiatalember, Tristan (Charlie Cox), aki nem "Viharfokról" érkezett, hanem egy más világból, Angliából, egy Fal nevű településről. A két világot irtó hosszú Fal választ el egymástól, amelyen soha senkinek nem szabad átlépni, amit a mátrixugrásokat és egy  karateninját is megszégyenítő ügyességű, majd nyolcvanéves öreg tata őriz. A Falat korábban viszont sikerült átlépnie Tristan édesapjának, aki belecsöppent Viharfok tündérvilágába és ha már ott van, gyorsan megkufircolt egy helyi nőt (persze Tristan jövendőbeli édesanyját), aki, mint a filmben hamarosan nem túl kiderül, nem más, mint az elveszett 8. testvér. Őt elszakíthatatlan ezüstláncon őrzi egy boszorkány, valamiért. No nem az az a boszorkány, aki a Lamia-féle tesvértrióba tartozik Michelle Pfeifferrel az élen, hanem egy negyedik boszorkány, egy gonosz nő, fekete mágiával foglalkozó kisiparos, mellékboszorkány, vagy mittudomén. Na innentől kezdve indulnak igazából az események: mindenhol remeg a levegő, konfliktus- és gyilkosságszag terjeng, a királyi testvérek szövetkeznek, a boszorkák ki akarják tépni és meg akarják enni a csillagnő szívét, hogy attól fiatalodjanak, és színre lép Robert de Niro is, aki főfoglalkozásban villám-befogó a felhőkben, mellékállásban pedig érzékeny langyika, aki szereti a stílust, eleganciát, és persze a női ruhákat. Meg persze a tangót és a kán kánt is. Anglia világa is bekapcsolódik a mesébe, hiszen Tristan pont azért lép át a tündérvilágba, hogy saját világában leledző csajának, a szép Victorianak (Siena Miller) megszerezze a hulló csillagot, mert az máshoz megy hozzá, ha nem így történik.
A karakterek és színészek szerintem mesterien vannak kitalálva. A színészóriások - De Niro, Pfeiffer,  Peter o Toole - mellett feltűnnek még Rupert Everett, Ricky Gervais, Charlie Cox, Claire Danes, meg még sokan mások, ahogy Ian McKellen hangja is a nem szinkronizált verzióban. Mindenki ügyesen játszik, jól elkülöníthető, mind nevében, mind karakterében, mind tevékenységében. A kádermunka szerintem zseniális volt - szinte nem találtam rést ezen a pajzson. Bár azért de Niro kánkánra való seggriszálása azért egy kicsit erős volt.
A sztori jó, a zene hangos, a film magával ragadó, és néha bizony nagyon izgul az ember a moziban. Hatásosak, jól megírtak a szövegek, a fanyar humorról főleg Reviczky Gábor és Csuja Imre gondoskodik. Ami nekem nem annyira tetszett, az a sok erőszak, gyilkosság és trancsírozás: ha már meséről van szó, próbáljunk kicsit a gyerekekhez, fiatalabbakhoz is szólni. Őszintén, én néha azt hittem, hogy a Fűrész IV. részének az előzetesét látom magam előtt. Ami még nem tetszett, az néhány megmagyarázhatatlan dolog és jelent a filmben. Például amikor Claire Danest egy fához kötözi Tristan a saját érdekében, egyszer csak előkerül valahonnan az erdőből egy fehér ló, agyarral az orrán. De ki küldte, miért, és honnan? És miért kell azon elmenekülnie a csillagnőnek, ha néhány snitt múlva újból összefut majd Tristannal valahol másutt? És van még egy pár ilyen, de inkább nézzék meg Önök is a filmet! Érdemes, tényleg nem rossz. És van benne egy két nagyon pazar felvétel olyan tájképekről, amiről csak álmodhatunk, miközben hullócsillagot lesünk az égen a párunkkal eggyetemben.

Értékelés: 80%

A Kevin Costner saját zsebéből finanszírozott film, a "Mr Brooks"  ugyan jó kis thrillernek mondható, viszont Amerikában eddig "csak" 29,000,000 dollárt kaszírozott. Talán azért lehet ez, mert Kevin Costner többféle szerep eljátszására totálisan alkalmatlan, és ez a szerep most pont nem illett hozzá. Ki tudja.
A sztori egy kicsit azért kacifántos. Főszereplőnk, Mr Brooks az "egyik" életében sikeres üzletember, családapa, az "Év Embere", a "másik" életében viszont hidegvérű gyilkos, aki szenvedélyből öl vadidegen, szeretkező embereket, a legeslegprecízebb, jól eltervezett módon. Rosszabik énje John Hurt formájában materializálódik a filmben, aki mindig mesterien adja főhősünk alá a lovat. Emberünk sármos, sikeres, alapos, és nem tehet arról, hogy ölnie kell. Sőt, anonim szenvedélybetegek gyűlésére jár, ahol ugyan a gyilkosságok nélkül, de bevallja, hogy szendedélybeteg. A gubanc ott kezdődik, hogy a gyilkolás művészetébe porszem hullik, amikor véletlenül a szemközti házból szuper minőségű fotókat készít róla egy amatőr fotós, mert Mr Brooks elfelejtette behúzni a firhangot... És akkor jön a megkeresés, Mr Smith-től, mert így hívja magát a fotós, amitől hajunk az égnek kell, hogy álljon: nem pénzt akar, nem  kicsinálni akarja a főhőst, hanem valami mást... Amire megmondom őszintén, jómagam sem számítottam. Innen indul a pörgés: Costner, Mr Smith árnyékával együtt kell, hogy továbbéljen, innentől kezdve talán kétségek és félelem közt. Gondjait tetézi, hogy mint egy pitbull, a nyomában lohol egy zsaru, Demi Moore személyében, aki immár évek óta üldözi. A nő saját baja is óriási: ex-férje 5,000,000 dollárt követel tőle a válásuk után. Mr Brooks tinédzser lánya is súlyos gondokkal küszködik, és a képbe kerül még egy másik sorozatgyilkos is, akit még a csinos felügyelőnő vágott sittre. Csak az a gond, hogy onnan megszökött, és másodmagával ő is jól megkeveri a szálakat... Egyedül csak a zseniális Brooks úrnak van lelkiereje és ügyessége "elrendezni" a dolgokat? A Pulp Fiction-ban van egy olyan rész, amelyben Hervey Keitel "problémamegoldó" szerepben tetszeleg. Nos, Costner is valami ilyesmi szerepkörbe csöppen, és próbál válságmenedzserkedni, mint egy jó piásros, hogy végül minden "probléma" megoldódjon.
A karakterek jól ki vannak gyúrva, mindenkinek van egyénisége - talán Mr Brooks feleségén kívül, akit szinte észre sem veszünk a filmben. A legzseniálisabb szerintem John Hurt, aki mesterien tudja alakítani a Gonoszt. Mr Brooks karaktere is nagyon faszályos lenne, csak a színész nem illik hozzá - olyan, mintha Ben Stillerrel játszatnánk el mondjuk a SÁTÁNT. Ugye, mennyire nehéz elképzelni? Még Demi Moore is jól játszik, ahogy Mr Brooks lánya, és Mr Smith is. A tömeggyilkos kemény, gonosz és összevissza lövöldözik, Demi Moore szemét férje pedig mind kinézetében, mint tetteiben szinte mágnesként vonzana egy láthatatlan pofont a nézőtől.
Mr Brooks szövegei higgadtak, kimértek, és a problémamegoldást helyezik előtérbe. Kevés humor van a filmben, ami szerintem hiba, mert ugyanakkor sok az erőszak, a gyilkosság, sőt vannak kifejezetten ijesztegetős, vérfröcsögős, hangos, nagyot durranós, lövöldözős jelenetek. Ezek alatt egy percig sem unatkozunk, lendületben vagyunk, és inkább kíváncsian várjuk a folytatást, mintsem borzadnánk. Egyáltalán nem mindig kiszámítható a következő lépés, sőt - a végkifejlet sem. Sokszor kételyek gyötrik a nézőt, hogy vajon hová is fajulhatnak még a dolgok?
Mindent összevetve: nem rossz a sztori, és nem is túl egyszerű. A szálakat Mr Brooks irányítja és egyszer csak azt vesszük észre magunkon, hogy neki szurkolunk, hogy ez így is maradjon. (Egy sorozatgyilkosnak... Szép, mondhatom.) A film lendületes, pörgős, Kevin Costner kivételével jó színészekkel, és remek karakterekkel. Az nem tetszik benne egyrészt, hogy Mr Brooks gonoszságának az okát "egyszerű szenvedélybetegségként" jellemzi, ami van, és kész. Nem ás mélyebbre, például a gyermekkorba, vagy máshova, hogy hogyan maszturbál a saját kakájában egy gyilkos-jelölt, aki például kibelezhetett egy varjút, vagy tanúja lehetett egy-két trancsírozós kéjgyilkosságnak korábban. Nem tudom, ki-hogy van vele, de azért az okok ennél egy jottányit azért kicsit összetettebbek kellenek, hogy legyenek. Talán az is megérne egy misét, miként hasadt meg Mr Brooks tudata. Emellett az sem tetszik, hogy túl direkt módon jön rá a főzsaru a nyomokra, és néha nagyon "otrombák" az átmenetek az egyes jelenetek között. A "bűn és bűnhődés" örök érvényű kérdésköreit sem nagyon boncolgatja a film, az embernek olyan érzése van, mintha Costner szeretett volna magának egy gyilkoláshoz szóló jogosítványt szerezni, és ugye a reális világban ez jó esetben nem törénhet meg, viszont egy filmben igen...

Értékelés: 60%.

Ez a film tényleg nem rossz, de azért ne essünk túlzásba. Judd Apatow rendező (A 40 éves szűz, Geeks & Freaks sorozat) épülő birodalmának újabb "ajtón való berúgásának" nevezik itthon, a Woody Allen utáni új, Hollywood-i vígjáték "mainstreamjének" nevezik szülőhazájában, az USA-ban, ahol eddig majd 150,000,000 dollárt hozott a konyhára. A sikerhez vezető út elvileg nem túl komplikált: végy egy elősikert, a 40 éves szűzt, mutasd be a Felkoppintva-ban annak 1-2  szereplőjét az Apatow-Birodalomból, pl. magát Steve Carrellt, vagy Seth Rogent, aztán adj hozzá egy James Francot a Pókemberből, és egy Eva Mendest, például a Randiguruból. A filmet csináld meg 33 millából, találj ki egy olyan sztorit, olyan szereplőkkel, ami több CÉLCSOPORTOT is megcéloz, majd a dialektika alapvető szabályaival ütköztesd a szereplőket, nézeteket és a végén olyan humorral fűszerezd, ami eltér a megszokottól. Mondhatni, meghökkent. Na ilyen film a Felkoppintva.
A film sztorija nem túl összetett. Egy srác, Ben, akinek se munkája, se csaja, se "átlagos" élete, de még normális kinézete sincs, hanem csak dilinyós, looser barátokkal, fű- és egyéb narkotikus bevett szokásokkal büszkélkedhet - összejön egy buliban egy olyan lánnyal, Alisonnal, aki mindenben a totál ellentetje: csinos, dögös és sikeres. A hirtelen ismerkedésből  óvszer nélküli szeretkezés lesz, majd egy hidegzuhanyos búcsú, aztán 8 hét múlva pedig az óvszer nélküli szeretkezés egyenes következménye: Alison teherbe esik... A film a gyermekkel kapcsolatos végkifejlethez vezető rögös és nem rögös történetét beszéli el, szókimondó, trágár humorral, néha pedig csak a hétköznapjainkból vett élet egyszerű lemásolásával.
A karakterek jól ki vannak találva, a színészek meg egész jól játszanak. Bár hozzáteszem, egy egyszerű vigjátékról beszélünk, ahol köznapi dolgokról van ám szó, az élet nagy dolgairól: itt azért nem olyan nehéz karaktereket formálni. Egy Ben nevű csúnya, kövérkés munkakerülőt, és egy Alison nevű, csinos, feltörekvő médiasztár-wannabet látunk, akik hozzák a formájukat. Aztán jönnek ezek sleppjei, szülei, rokonai, ellenlábasai - nevezzük őket, ahogyan csak akarjuk, meg egy halom más mellékszereplő is: legalább egy tucat született vesztes Ben barátai közül, pár orvos, médiamunkatárs, és még sokan mások.
A szövegek jók, főleg az erős hangemekedéssel járó megmondó-poénok Ben szájából, és szókimondóak, a nők obszcén szájából is. A dialógusok jól megszerkesztettek, őszinték, vagányak, mesterien ülnek, és ütnek is. Kevés azonban az igazán-nagyon jó poén, amelyektől lefordulni a székről, vagy az orrlyukainkban viszontlátni a szánkon át bevitt popkornot és kakakólát. Ezeket főleg az előzetesekből már ismertük is.
Mindent összevetve: a film nem olyan rossz, hanem lendületes, magával ragadó, bár kicsit hosszú és néha vontatott is. Ahogy a bevezetőben írtam: azért nem köll túlzásba esni. Mindenféle szempontból sikeres darabról van szó, meg sok minden klappol is benne, de azért azt is megjegyezném, hogy nem mindig-mindenhol életszerű, és sokszor gyorsak, hirtelenek az átmenetek is, mag logikai buktatók is akadnak. Az élet pedig igazából nem mindig annyira ideális, könnyű, egyszerű és rózsás, mint ebben a filmben: egy hasonló sztori nem így nézne ki az igazi világban, de nem ám. Csak hogy a delíriumos, rózsaszín androméda ködöt eloszlassam...

Értékelés: 60%

Sok helyen lehúzták a Csúcsformában 3.- at, mondhatjuk azt, hogy szinte mindenki. Pedig cirka 130 millió dollárt hozott eddig a konyhára, Amerikában.
Kezdjük a sztorival. Nem túl bonyolult, és nem is annyira hihető. Han nagykövetet, (akit tévesen konzulnak fordítanak a moziban) a világbíróságon, ahol mindenféle náció fejesei összegyűlnek, kijelenti, hogy ismeri a világ legnagyobb bűnszövetkezetének, a Triádoknak a vezetőinek a nevét tartalmazó lista, a Si Sei hollétét, és minden fronton harcot hirdet meg ellenük. Erre puff, lelövik a szomszéd házból. Mert persze egy olyan ablak előtt mond beszédet, amekkora az egész világon sincs. A korosodó Jackie Chan utánaered a tettesnek, aki persze a szemünk láttára menekül árkon bokron át. A szemközti ház tetejéről. Bele Chris Tucker karjaiba, majdhogynem. Persze eleresztik, mert kiderül, hogy a tettes nem más, mint a részeges karatemestrünk testvére. Na persze, kicsi a világ. Innentől kezdve megindul a hajsza a listák iránt, a szálak Párizsba vezetnek, egy Genevieve nevű táncosnőhöz. Csihipuhi és  szájkarate is akad bőven, meg párizsi életkép is bőven, mígnem a  gonoszok egyszer csak elnyerik méltó  büntetésüket egy francia taxisofőr által, akit hőseink a film időtartalma alatt amerikanizáltak, de nagyon, mert ti, az elején még szidta az ebadta az USA-t, meg az erőszakos fajtájukat az amerikaiaknak.
Végül is Chan és Tucker nem rossz színészek, de a Lee felügyelő és James Carter LAPD zsaru karakterek valahogy már ellaposodtak. A gond főleg azzal van, hogy előbbit már unjuk, utóbbit pedig nem találjuk már viccesnek. A Han nagykövet lányát alakító Jingchu Zhang kb semleges, de valahogy mégis inkább nagyon alárendelt szereplőnek érzem. Amolyan vattának, amely beszél. Nála sokkal többet tesz a francia taxisofőr, aki Tuckerékat fuvarozza Párizsban fel, és alá - nem ijed meg semmitől, utálja az amerikaiakat, a kajáikat, az erőszakos fajtájukat, de azért a film közben csak beadja a derekát: később már LA Lakers baseballsapkát visel, és James Bondnak képzeli magát. Ehhez nem kell más, mint Tucker fejhangon beleénekli a fülébe az amerikai himnuszt. Emberünk majdhogynem főszereplővé lép elő. A színész és a karakter ugyanakkor szintén csak közepes minősítést érdemel. Nem túl jól alakítja a szerepét egy gyilkos kínai hölgy, a "sárkányhölgy", aki ijesztő akar lenni, mégis inkább csak középszerű. Egy hajszálnyival jobb Genevieve, a táncosnő karaktere, bár ez is kicsit erőltetett. Az őt megformáló Noémie Lenoir viszont izgalmas, módfelett izgalmas. Uraim, aki kedveli az egzotikumot... Chan testvére, Kenji jól játssza szerintem a szerepét, de maga a karakter itt sem túl hihető... Árvaház, szegény, sanyarú sors, majd Triádok vezetője... Nem hiteles, nem jó. Az ember nem így képzel el egy gonoszt - sőt - mondhatom, sokan a szívünkbe zárjuk őt is a filmben.  Max von Sydow nagyon jó színész, sőt, az általa megformált karakter, azaz a Világbíróság vezetője sem rossz. Nem lehet nagyon belekötni. Az ember folyamatosan elvárja tőle, hogy ő legyen a gonosz, amit a színész teljesít is egy idő után... Teljesen értelmetlenül feltűnik még Roman Polanski is egy francia zsaru szerepében, aki főhőseink seggében turkál és francia Yellow Pages-sel vereti el őket azok párizsi megérkezése után. DE MINEK??? Röviden: van egy-két jó színészi teljesítmény, de a karakterek nem eléggé kimunkáltak, hanem inkább elsietettek, hiteltelenek.
Semmitmondó dilalógusok uralkodnak a filmben, kevés a jó duma, inkább csak erőltetett poénok röpködnek össze-vissza. A nagy szájkaretés Tucker ugyan jól nyomja, de már nem annyira jól, mint korábbi önmaga, vagy amit az 5. elemben produkált. Jackie Chan hozza a visszafogott, bölcs detektív szavait. A többi klisés. Sok helyen még a fordítás sem jó, de ezt már más filmeknél is megfigyeltem.
Az az igazság, hogy a sok rossz duma, nem teljesen jól kimunkált karakterek és a negatívum ellenére a film mégis látványos, jó zenével rendelkezik, és lebilincsel. Nem unatkozunk a oziban, a látvány megéri. Sok akciójelenetet láthatunk, például egy leszámolást az Eiifel toronyban, jó meredek helyeken, vagy taxisüldözést Párizs utcáin. Lendületes, pörgős, helyenként vicces. Szórakoztat, eladja magát.

Értékelés: 40%