HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

Megy a gőzös - de hová?

2007.10.20. 00:47 Antal Egon

A szegényesnek mondható magyar filmpiacon ez egy kevésbé rossz alkotásnak bizonyult, bár 220 millió forintos előálítási költségét szerintem aligha fogja visszahozni. A nézőkből legalábbis biztos nem. Nagy bajban vagyok, mert ha filmként jellemezném, akkor biztosan pocséknak tartanám. Ha viszont színházi előadásra, vagy kabaréra gondolnék a mű kapcsán, akkor akár tűrhetőnek is bélyegezhetném. Sajnos ezek a magyar reáliák: kevés pénz van jó hangmérnökökre és apparatúrára, tehetséges operatőrökre és ügyes finomhangolókra a forgatókönyveknél, geg-mesterekre, akik sokkal jobban ki tudnák dolgozni az adott poénhoz vezető utat, emellett színházban (is) játszó színészekkel játszatunk el moziszerepeket, ami iszonyú oda-nem-illő megmagyarázhatatlan furcsaságokhoz vezet, és az az érzésünk, hogy a színészek sokszor elfelejtik: most a vásznon vannak. Pedig irgalmatlanul nem mindegy a kettő. Na ezek a dolgok nem klappolnak általában a mai magyar filmeknél.
A történetet szokták az "Indul a bakterház" c. korábbi film folytatásaként is emlegetni, bár minőségben azért szerintem ez a mai gőzös filmecske sokkal, de sokkal rosszabb.
Adott egy állomásfőnök, Bajusz (Koltai Róbert) aki felveszi magához béresként a korábbi állomásfőnök fiát. A gond csak az ezzel, hogy utóbbi nem szereti túlságosan előbbit, mert az tönkretette az apját. Bosszút is forral Koltai Róbert ellen, és ezt be is teljesíti. Valahogy  belecsatlakozik a képbe az ún. 'barczikai anya' története, ami nem is olyan rég médiahekként járta körbe az országot (egy nem létező, itthon talált ős-anyáról), hogy koporsóját az országon keresztül szállítmányozzák, szépen felravatalozva. A béreslegény pedig bosszúja egyik állomásaként átírányítja a síneket Iharos településen, hogy a vonat véletlenül se egyenesen haladjon át, hanem beleszaladjon a bakter disznóóljába, és onnantól kezdve jó sok bonyodalmat okozzon. Mert utazik a vonaton egy cigány vajda is (Csuja Imre), aki cigánypereputtyostul azt találta ki, hogy hajadon és szép lányát (Egres Katinka) jól megvonatoztatja, hátha felfigyel majd rá valami férfiember és megkéri a kezét. Emellett Szabó Győző és Pindroch Ferenc is feltűnik a színen, mint csendőrök, akik őrzik a koporsót, majd eljtszák azt kártyán. Aztán egyszer csak összefut minden szál: jön egy halom kalamajka, népmesei félmotívumok, csúnyán elrosszult helyzetkomikum, nyögvenyelő koltai-poénok - tovább nem is folytatom.
A színészek - mint már említettem - nem a legjobbak, mert szerintem sokszor azt hiszik, hogy már megint a színházban játszanak. Emellett sokat gesztikulálnak, és nagyon hasonló a testtartásuk, mimikájuk és szövegük korábbi szerepeikhez hasonlóan. Nem képesek jól beleilleszkedni a szerepükbe, azaz a karakterükbe. Szerencsére azért van némi átmenet Pogány Judit személyében, aki már legalább annyi (ha nem több) filmben szerepelt, mint színi előadásban. Könnyebb helyzetben van Csuja Imre és egy papot alakító Gesztesi Károly, Badár Sándor is, akiket színészként is köszönthetünk, de amerikai filmeken edződött honfitársaink bizonyára szinkrontolmácsos hangjaikhoz is hozzá lehetnek szokva. A karaktereken is lehetett volna még sokkal, de sokkal többet dolgozni.
A dialógusok néha szörnyűek, ahogy Koltai Róbert nagyon poénosnak szánt őrületei is. Nem lehet nevetni rajtuk, ahogy nagyon azon sem, ahogy pl. este lehugyozza a csendőrök arcát, akik a fűben lapítanak. Ez nem lett volna olyan rossz dolog egyébként, csak az a gond, hogy egyáltalán nem volt kidolgozva a jelenetsor, márpedig ezt meglehetett volna úgy is csinálni, hogy a nézők hugyozzanak be ettől a röhögéstől. Az a gyanúm, hogy ezek a filmkészítők soha nem néztek még Kevin Smitht, Farrelly testvéreket, Todd Solondzot meg pláne. Hellyel-közzel vicceseket mondanak a cigányok a filmben, ahogyan Pogány Judit is bevakkant néha egy-egy oda nem illő, tényleg nevetséges, nem sablonszerű poént. A nem a beszédből eredő komikum a képekből, mozgásból kellene, hogy táplálkozzon, azonban ez elég sovány táplálékforrásnak bizonyul. Összességében a film nézhető, bár sokszor erőltetett, és néha nem annyira "folyamatos". Gyakran vannak olyan jelenetek, amikor azt érzi az ember, hogy  csak nagy nehezen tudták feltölteni tartalommal. A film zenéje egy kicsit kusturicásra sikeredett, ami egy kicsit feldobja, meg ezen kívül is van benne 1-2 fülbemászó dallam. Nézzük meg, aztán gyorsan felejtsük is el.

Értékelés: 40%

1 komment

Címkék: színész színház koltai róbert pogány judit filmkritika forgatókönyv megy a gőzös indul a bakterház csuja imre gesztesi károly

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr84201756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leonard Zelig 2007.10.23. 18:40:42

Most láttam, lehangolóan gyenge, felejtős, ahogy a kolléga is mondta. A 40% (ha jól értem) nálam csak 30. (3/10)