Ez a film tényleg nem rossz, de azért ne essünk túlzásba. Judd Apatow rendező (A 40 éves szűz, Geeks & Freaks sorozat) épülő birodalmának újabb "ajtón való berúgásának" nevezik itthon, a Woody Allen utáni új, Hollywood-i vígjáték "mainstreamjének" nevezik szülőhazájában, az USA-ban, ahol eddig majd 150,000,000 dollárt hozott a konyhára. A sikerhez vezető út elvileg nem túl komplikált: végy egy elősikert, a 40 éves szűzt, mutasd be a Felkoppintva-ban annak 1-2 szereplőjét az Apatow-Birodalomból, pl. magát Steve Carrellt, vagy Seth Rogent, aztán adj hozzá egy James Francot a Pókemberből, és egy Eva Mendest, például a Randiguruból. A filmet csináld meg 33 millából, találj ki egy olyan sztorit, olyan szereplőkkel, ami több CÉLCSOPORTOT is megcéloz, majd a dialektika alapvető szabályaival ütköztesd a szereplőket, nézeteket és a végén olyan humorral fűszerezd, ami eltér a megszokottól. Mondhatni, meghökkent. Na ilyen film a Felkoppintva. A film sztorija nem túl összetett. Egy srác, Ben, akinek se munkája, se csaja, se "átlagos" élete, de még normális kinézete sincs, hanem csak dilinyós, looser barátokkal, fű- és egyéb narkotikus bevett szokásokkal büszkélkedhet - összejön egy buliban egy olyan lánnyal, Alisonnal, aki mindenben a totál ellentetje: csinos, dögös és sikeres. A hirtelen ismerkedésből óvszer nélküli szeretkezés lesz, majd egy hidegzuhanyos búcsú, aztán 8 hét múlva pedig az óvszer nélküli szeretkezés egyenes következménye: Alison teherbe esik... A film a gyermekkel kapcsolatos végkifejlethez vezető rögös és nem rögös történetét beszéli el, szókimondó, trágár humorral, néha pedig csak a hétköznapjainkból vett élet egyszerű lemásolásával.
A karakterek jól ki vannak találva, a színészek meg egész jól játszanak. Bár hozzáteszem, egy egyszerű vigjátékról beszélünk, ahol köznapi dolgokról van ám szó, az élet nagy dolgairól: itt azért nem olyan nehéz karaktereket formálni. Egy Ben nevű csúnya, kövérkés munkakerülőt, és egy Alison nevű, csinos, feltörekvő médiasztár-wannabet látunk, akik hozzák a formájukat. Aztán jönnek ezek sleppjei, szülei, rokonai, ellenlábasai - nevezzük őket, ahogyan csak akarjuk, meg egy halom más mellékszereplő is: legalább egy tucat született vesztes Ben barátai közül, pár orvos, médiamunkatárs, és még sokan mások.
A szövegek jók, főleg az erős hangemekedéssel járó megmondó-poénok Ben szájából, és szókimondóak, a nők obszcén szájából is. A dialógusok jól megszerkesztettek, őszinték, vagányak, mesterien ülnek, és ütnek is. Kevés azonban az igazán-nagyon jó poén, amelyektől lefordulni a székről, vagy az orrlyukainkban viszontlátni a szánkon át bevitt popkornot és kakakólát. Ezeket főleg az előzetesekből már ismertük is.
Mindent összevetve: a film nem olyan rossz, hanem lendületes, magával ragadó, bár kicsit hosszú és néha vontatott is. Ahogy a bevezetőben írtam: azért nem köll túlzásba esni. Mindenféle szempontból sikeres darabról van szó, meg sok minden klappol is benne, de azért azt is megjegyezném, hogy nem mindig-mindenhol életszerű, és sokszor gyorsak, hirtelenek az átmenetek is, mag logikai buktatók is akadnak. Az élet pedig igazából nem mindig annyira ideális, könnyű, egyszerű és rózsás, mint ebben a filmben: egy hasonló sztori nem így nézne ki az igazi világban, de nem ám. Csak hogy a delíriumos, rózsaszín androméda ködöt eloszlassam...
Értékelés: 60%
