HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

Felkoppintva - ez még nem az a Woody Allen utáni új, Hollywood-i vígjáték "mainstream"

2007.10.07. 19:04 Antal Egon

Ez a film tényleg nem rossz, de azért ne essünk túlzásba. Judd Apatow rendező (A 40 éves szűz, Geeks & Freaks sorozat) épülő birodalmának újabb "ajtón való berúgásának" nevezik itthon, a Woody Allen utáni új, Hollywood-i vígjáték "mainstreamjének" nevezik szülőhazájában, az USA-ban, ahol eddig majd 150,000,000 dollárt hozott a konyhára. A sikerhez vezető út elvileg nem túl komplikált: végy egy elősikert, a 40 éves szűzt, mutasd be a Felkoppintva-ban annak 1-2  szereplőjét az Apatow-Birodalomból, pl. magát Steve Carrellt, vagy Seth Rogent, aztán adj hozzá egy James Francot a Pókemberből, és egy Eva Mendest, például a Randiguruból. A filmet csináld meg 33 millából, találj ki egy olyan sztorit, olyan szereplőkkel, ami több CÉLCSOPORTOT is megcéloz, majd a dialektika alapvető szabályaival ütköztesd a szereplőket, nézeteket és a végén olyan humorral fűszerezd, ami eltér a megszokottól. Mondhatni, meghökkent. Na ilyen film a Felkoppintva.
A film sztorija nem túl összetett. Egy srác, Ben, akinek se munkája, se csaja, se "átlagos" élete, de még normális kinézete sincs, hanem csak dilinyós, looser barátokkal, fű- és egyéb narkotikus bevett szokásokkal büszkélkedhet - összejön egy buliban egy olyan lánnyal, Alisonnal, aki mindenben a totál ellentetje: csinos, dögös és sikeres. A hirtelen ismerkedésből  óvszer nélküli szeretkezés lesz, majd egy hidegzuhanyos búcsú, aztán 8 hét múlva pedig az óvszer nélküli szeretkezés egyenes következménye: Alison teherbe esik... A film a gyermekkel kapcsolatos végkifejlethez vezető rögös és nem rögös történetét beszéli el, szókimondó, trágár humorral, néha pedig csak a hétköznapjainkból vett élet egyszerű lemásolásával.
A karakterek jól ki vannak találva, a színészek meg egész jól játszanak. Bár hozzáteszem, egy egyszerű vigjátékról beszélünk, ahol köznapi dolgokról van ám szó, az élet nagy dolgairól: itt azért nem olyan nehéz karaktereket formálni. Egy Ben nevű csúnya, kövérkés munkakerülőt, és egy Alison nevű, csinos, feltörekvő médiasztár-wannabet látunk, akik hozzák a formájukat. Aztán jönnek ezek sleppjei, szülei, rokonai, ellenlábasai - nevezzük őket, ahogyan csak akarjuk, meg egy halom más mellékszereplő is: legalább egy tucat született vesztes Ben barátai közül, pár orvos, médiamunkatárs, és még sokan mások.
A szövegek jók, főleg az erős hangemekedéssel járó megmondó-poénok Ben szájából, és szókimondóak, a nők obszcén szájából is. A dialógusok jól megszerkesztettek, őszinték, vagányak, mesterien ülnek, és ütnek is. Kevés azonban az igazán-nagyon jó poén, amelyektől lefordulni a székről, vagy az orrlyukainkban viszontlátni a szánkon át bevitt popkornot és kakakólát. Ezeket főleg az előzetesekből már ismertük is.
Mindent összevetve: a film nem olyan rossz, hanem lendületes, magával ragadó, bár kicsit hosszú és néha vontatott is. Ahogy a bevezetőben írtam: azért nem köll túlzásba esni. Mindenféle szempontból sikeres darabról van szó, meg sok minden klappol is benne, de azért azt is megjegyezném, hogy nem mindig-mindenhol életszerű, és sokszor gyorsak, hirtelenek az átmenetek is, mag logikai buktatók is akadnak. Az élet pedig igazából nem mindig annyira ideális, könnyű, egyszerű és rózsás, mint ebben a filmben: egy hasonló sztori nem így nézne ki az igazi világban, de nem ám. Csak hogy a delíriumos, rózsaszín androméda ködöt eloszlassam...

Értékelés: 60%

2 komment

Címkék: felkoppintva steve carrell knocked up judd apatow a 40 éves szűz

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr96189289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Wilbur Swain 2007.10.08. 22:28:27

Anton Ego nem a Ratatouille-ben volt az étteremkritikus? de

Gecco · http://geccosays.freeblog.hu 2007.10.09. 09:54:24

Örülök, hogy vagyunk páran akik nem fetrengünk mainstream Apatow előtt. Méghogy Woody Allen...Atyaég.
süti beállítások módosítása