HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

A sötét lovag - Batman Heath Ledgerrel robbantat bankot

2008.08.20. 22:15 Antal Egon

Szinte ki sem merem mondani, de a legújabb Batman film majd félmilliárd dolláros bevételnél jár (!), emellett az amerikai kritikusok 94%-ka gondolja azt, hogy zseniális. A filmmel kapcsolatban egyébként tényleg nagyon kevés negatívumot lehet megemlíteni -  ilyen talán az…

3 komment

Címkék: batman filmkritika heath ledger a sötét lovag

Wall E - amikor az ember odáig jut, hogy pizzafát akar ültetni

2008.08.04. 21:12 Antal Egon

Ez egy hihetelenül okos, környezettudatosságra nevelő film, és már csak azon csodálkoznék, ha nem Al Gore és Philip Kotler lettek volna a producerei. Szóval, a helyzet a következő. Az emberek teljesen elhülyültek - a világűrben tekeregnek egy nagy űrhajóban, ahol mindent öntudatos…

Szólj hozzá!

Címkék: et filmkritika wall e

Michael Palin/ Új Európa - többet ér minden magyar haszontalan országmerketing büdzsénél

2008.08.03. 12:10 Antal Egon

Ritkán szokok nem mozifilmről véleményt alkotni, de most az az érzésem, hogy ezt meg kell tennem. Az általam az egekig magasztalt Michael Palin (Monty Python, Gyalog Galopp, A Hal neve Wanda, stb.) sokadik utazós sorozatát gyűri, aminek én nagyon örülök, ugyanis zseniálisnak tartom a…

35 komment

Címkék: filmkritika michael palin új európa

Múmia 3. - A film nem rossz. Hanem bűnrossz. Múmiarossz...

2008.08.03. 11:33 Antal Egon

Ritkán van olyan, hogy egy filmről kijönnék csak úgy, menet közben, ezzel a múmiafilmmel viszont majdnem így voltam. Csak az tartott vissza, hogy többen néztük együtt a filmet, no meg az, hogy kb 10 emberen kellett volna átvergődni magunkat. Az első két múmia "nem annyira volt…

1 komment

Címkék: filmkritika brendan fraser jet li múmia múmia a sárkánycsászár sírja

X-akták/Hinni akarok - itt a Motel-3.

2008.07.25. 22:43 Antal Egon

Ha a moziban nem ült volna mellettem egy olyan nő, aki minden 5 percben hangosan kommentálta a történéseket a mellette ülő (ugyancsak zsírparaszt) szekrény-barátjának, akkor bizonyára valamivel jobban élveztem volna a fimet, ahogyan jobban is koncentrálhattam volna. Mindig csak arra…

4 komment

Címkék: filmkritika x akták hinni akarok

Mamma mia - na én is ezt mondom...

2008.07.22. 21:35 Antal Egon

Nem tudom, az miért jó, ha az ABBA számokra ráhúzunk egy komplett történetet, aminek az a vége, hogy Colin Firth bebuzulva, 30 évvel ezelőtti ABBÁS ruhákban ráz egy eldugott görög szigeten? Nekem valamiért nem jön le... Tényleg az van, hogy pár színész nagyágyú + a nagy…

2 komment

Címkék: filmkritika mamma mia

Kung Fu Panda - családi szórakozásnak nem rossz

2008.07.07. 22:22 Antal Egon

Egy ilyen mozi eleve nem lehet rossz - ezt a film majd 200 millió dolláros USA-beli árbevétele is jól tükrözi. Remek karakterek, kielégítő sztori, lendületes movie, viszont csak hellyel-közzel vicces. Ami még nagyon életszerű, az Kína bemutatása, az emberem, (bocsánat, állati)…

Szólj hozzá! · 2 trackback

Címkék: filmkritika kung fu panda

Az ezévi első bejegyzés - lerövidülnek az értékelések

2008.06.18. 19:43 Antal Egon

Való igaz, ez az első bejegyzés ebben az évben. Természetesen minden filmet megnéztem az idén is a moziban, sőt, többet is, de a kedvem elment egy kicsit. No nem a nézéstől, hanem a hosszas írásoktól. Igazából arra gondoltam, hogy innentől kezdve le fogom rövidíteni a filmek…

2 komment

Címkék: filmkritika anton ego

Esküvő után - a legújabb dán csúcsfilm, talán az ÉV FILMJE??

2007.12.30. 23:49 Antal Egon

Az "Esküvő után" c. Susanne Bier által rendezett dogmaszerű alkotás talán Az ÉV FILMJE  díjra aspirál szerény mozikritikai tevékenységemben. Ritkán látni ilyen tökéletes alkotást. 2006-ban az Európai Filmakadémia legjobb "rendezői" és "férfi…

Szólj hozzá!

Címkék: dráma filmkritika dogma tragédia lars von trier esküvő után dán film mads mikkelsen színházi előadás after wedding

Nemzet Aranya 2. - Jerry Bruckheimer tutira megy

2007.12.26. 23:16 Antal Egon

Nehéz rossz sok rossz dolgot mondani a Nemzet Aranya 2. c. filmmel kapcsolatban, ugyanis Jerry Bruckheimer producer szemtelenül jól össze tudta azt gründolni. Alkotásunk tipikusan abba a kategóriába tartozik, ami keveset kockáztat és "tutira megy". (No risk - big output). Egy…

1 komment

Címkék: usa konspiráció nicolas cage filmkritika egyesült államok ed harris jerry bruckheimer nemzet aranya 2 diane krüger justin bartha john turteltaub keitel harvey.

Mézengúz - Larry King tényleg olyan zsidós?

2007.12.08. 17:13 Antal Egon

A tökéletes recept a mai mozikészítésben: az animációs film. Akad belőlük egy-kettő manapság, és általában ezek jól is teljesítenek. A Mézengúz már 117 millió dolláros bevételnél jár, ami nagyon, de nagyon sok. Ugyanakkor a kritikusok megosztottak a filmet illetően, bár ez…

Szólj hozzá!

Címkék: shrek filmkritika animációs film mézengúz bee movie madagszkár cápamese zsidó zsidós larry king

Lions for lambs - Redford Úr jó alaptörténetű, de rosszul összerakott filmje

2007.12.05. 23:17 Antal Egon

Azt azért nem mondom, hogy rossz film volt Robert Redford "Gyávák és Hősök" című darabja - inkább azt mondanám, hogy egy nagyon jó alaptörténetű film lett elég rosszul megvalósítva. Amerikában egyébként jócskán elhasalt az alkotás, hiszen a 20 millió dolláros…

1 komment

Címkék: usa háború afganisztán . filmkritika robert redford eryl streep tom cruis lions for lambs beavatkozás

Elizabeth: az Aranykor - inkább a színházba kívánkozik

2007.11.28. 15:36 Antal Egon

Azt nem mondom, hogy rossz volt ez a film, sőt, egész jó volt, bár azért adódnak vele problémák, "oda nem illő" porszemek. Mi lehet hát a bibi egy ilyen gigászi történelmi  elbeszélés filmre való vitelével? Hát az, hogy az alkotók Erzsébet királynő személyén…

Szólj hozzá!

Címkék: brit erzsébet filmkritika cate blanchett katolicizmus elizabeth: az aranykor geoffrey rush clive owen protestáns ii. fülöp

Megy a gőzös - de hová?

2007.10.20. 00:47 Antal Egon

A szegényesnek mondható magyar filmpiacon ez egy kevésbé rossz alkotásnak bizonyult, bár 220 millió forintos előálítási költségét szerintem aligha fogja visszahozni. A nézőkből legalábbis biztos nem. Nagy bajban vagyok, mert ha filmként jellemezném, akkor biztosan pocséknak…

1 komment

Címkék: színész színház koltai róbert pogány judit filmkritika forgatókönyv megy a gőzös indul a bakterház csuja imre gesztesi károly

Csúcsformában 3. - felemás produkció, berosszuló szájkarate

2007.10.04. 20:44 Antal Egon

Sok helyen lehúzták a Csúcsformában 3.- at, mondhatjuk azt, hogy szinte mindenki. Pedig cirka 130 millió dollárt hozott eddig a konyhára, Amerikában. Kezdjük a sztorival. Nem túl bonyolult, és nem is annyira hihető. Han nagykövetet, (akit tévesen konzulnak fordítanak a moziban) a…

1 komment

Címkék: kritika film jackie chan filmkritika chris tucker max von sydow roman polanski csúcsformában 3

süti beállítások módosítása