HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

A Királyság - robbantások, terroristák elnáspágolása és egy kis interkulturárlis menedzsment

2007.11.21. 18:42 Antal Egon

Nehéz erről a filmről kritikát írni. Azért nehéz, mert nagyon kényes témát ölel fel: nevezetesen az arab terrorizmus elleni harcot. A 80 millió dolláros előállítási költségből eddig "csak" 50 millió jött vissza, ami szerintem arról árulkodik, hogy az amerikaiak egyelőre nem annyira vevők a közelmúltban, esetleg a jelenben játszódó, létező országokhoz és személyekhez köthető terroristagyanús happeningekre. Pedig a vége nekik kedvezne...
A film azzal indít, hogy egy marha nagyot robbant a Szaúd-Arábiai amerikai támaszponton, majd még egyet robbant, amikor kiérkeznek a mentők. A film nagyon erős emóciókat ébreszt ekkor az emberben már az elején, mert sokan meghalnak (gyerekek is) és korábban persze az Amerikai Álom attribútumait is meg kellett persze mutatni - így baseballozó katonákat, játszadozó gyerkőcöket, békés családi idillt és mindennek a tetejében a grillen sülő hotdog közeli, igazi amerikaias látványát is. Nyílik is a bicsak rögtön az újvilági zsebben, hisz rögtön bosszúra éhessé válnak az amcsik, gondolom, és szinte várják, hogy megmutassák nekik azokat, akik a bosszújukat beteljesítik. Nem is kell sokat várniuk, mert eztán gyorsan meg is mutatják négy FBI-os főhősünket (Jamie Foxx, Jennifer Gardner, Chris Cooper, Jason Bateman), akiknek először a hatalmi ágak különböző vezetőit kell meggyőzniük, hogy márpedig ők szeretnének körülnézni a robbantás helyszínén. Mivel ez nem megy "olyan" simán, sőt, ahogy azt várni is lehet, főFBIosunk, Jamie Foxx a Washington Post szuperújságírójával fenyegetőzik egy gazdag szaúdi hercegnek, hogy engedje be őket az országba. Végül így is történik, hőseink landolnak Szaúd-Arábiában, ahol hamar kiderül: nem is olyan jó nyomozni ott, ahol ezt az ország belügyeibe való durva bevatkozásnak tekintik, és egyáltalán nem tolerálják azt. Aztán leegyszerűsítve az történik, hogy miközben hőseink adatokat, bizonyítékokat gyűjtenek, meg szép lassan a diplomaták dolgát is ellátják kb 2 perc alatt a szaúdi fősejkkel, majd miszlikbe aprítják a fél helyi Al-kaidát, vagy mit. A film fittyet hány mindenre, ami megakadályozná a terrorsejt helyi felszámolásában a csapatot, és kegyetlenül utánajár minden rosszfiúnak. Eztán meg is bünteti őket. Nehéz megmondani, miért jó az, ha a film végén elkapjuk a főterrorvezért, akit meg is ölünk, viszont a vér innentől kezdve sem válik vízzé, mert jönnek majd az újabb gyilkosok. Mi, magyarok szerintem nem fogjuk annyira magunkénak érezni ezt a filmet.
Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a film valosághoz fűződő viszonyától, és úgy tekintünk rá, mint egy művészi alkotásra, egy "pörgős akciófimre", akkor viszont remekül megállja a helyét. Majd két órát izgulunk íg a filmen, ahol folyamatosan lőnek, mag van más Action is dögivel. Lendületes, izgalmas, magával ragadó, kézikemerás (dogmás) mozgásai pedig még jobban eltolja a hollywoodi reálíáktól ezt a filmet. Ez sokkal hitelesebb, veszélyesebb, és függetlenebb érzést ad. Mind az amerikaiaik, mind az arabok is jól játszák a szerepeiket, elhiszünk nekik mindent, a karakterek is teljesen rendben vannak. Érdemes egyszer megnézni, ha kedveljük a háborús, akciófilmet egy kis interkulturális menedzsmenttel megfűszerezve.

Értékelés: 60%

Szólj hozzá!

Címkék: szaúd arábia al kaida fbi terrorizmus királyság jamie foxx jennifer gardner cris cooper olajsejk

A bejegyzés trackback címe:

http://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr50237305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.