HTML

Filmkritika

A filmkritika nem könnyű dolog. Lehet, hogy míg nekem tetszik egy film, másnak viszont nem. Az is előfordulhat, hogy ma tetszik nekem egy alkotás, de öt év múlva már nem fog. Mert más korú lettem, más körülmények közt élek, más a státuszom, és megváltoztak az értékek, amelyek fontosak a számomra. Lehet, hogy ma éhesen és boldogtalanul nézek meg egy filmet, holnap pedig jóllakottan és boldogan. Higgyék el, más írás jelenne meg ma, és más holnap. Meg más öt év múlva is. Arról már nem is beszélek, miféle ismérvek alapján kritizálja az ember a filmet? Hogyan tekintsünk egy filmre? Kultúrtörténeti alkotásként, azaz valamiféle művészet megnyilvánulásaként, a rendező/forgatókönyvíró önmegvalósításaként, vagy csak egyszerű termékként, ami pénzt hoz a konyhára? Jó esetben sok pénzt, és főleg az amerikaira? Talán mégis több egy film egy valag pénznél és erősen hathat a társadalmi, politikai, tudományos jelenségekre és folyamatokra, esetleg olyan tükörfélét tart eléjük? Vagy egy virtuális világot hoz létre, ahol kiélheti az ember a fantáziáját, például gyilkolhat, maszturbálhat, kínozhat, trágárkodhat kénye-kedve szerint a vásznon? Nehéz eldönteni. Ahogyan azt is, mennyit mondjon el a kritikus a filmről, és milyen célból. Ő már megnézte, és csak annyi, hogy véleményt alkot róla? Vagy gondoskodik arról, hogy azért mindent ne áruljon el, például a slusszpoén(oka)t és végkifejletet? Talán mások pont ennek hatására nézik meg a művet. Ki tudja. Mindenesetre Anton Ego belevág, és a következő ismérvek alapján próbál a filmekről véleményt alkotni. * sztori; * karakterek/színészek; * szövegek/nyelvezet/poénok; * összkép: például dinamikus, látványos, lebincselő, magával ragadó, unalmas, zene, hangok, stb. * mennyit hozott a "konyhára" Ezek összesség alapján a filmeket százalékosan lehet minősíteni: 100% - tökéletes 80% - jó 60% - közepes 40% - futottak még 20% - pocsék (Bárminemű hasonlóság a Cinema c. újsággal a véletlen műve!)

Friss topikok

Címkék

. (1) 1984 (1) 60 % (1) afganisztán (1) afrika (1) after wedding (1) agyő nagy ő (1) akciófilm (1) alan arkin (1) álarc (1) al kaida (1) anarchia (1) animációs film (1) anton ego (1) az ötödik elem (1) a 40 éves szűz (1) a kabalapasi (1) a másik én (1) a nagy testvér (1) a sötét lovag (1) balfaszság (1) bates (1) batman (1) beavatkozás (1) bee movie (1) ben stiller (1) bosszú (1) bourne (1) bourne trilógia (1) bourne ultimatum (1) brendan fraser (1) brit (1) bűn és bűnhődés (1) cápamese (1) carpenter (1) cate blanchett (1) cat city (1) chris tucker (1) clive owen (1) cris cooper (1) csillagok háborúja (1) csúcsformában 3 (1) csuja imre (1) dán film (1) david lynch (1) demi moore (1) diane krüger (1) dogma (1) dráma (2) dzihád (1) eddie murphy (1) ed harris (1) egyesült államok (1) egyiptom (1) eli roth (1) eryl streep (1) erzsébet (1) esküvő után (1) et (1) farrelly testvérek (1) fasz (1) faszvócentrikus világ (1) fbi (3) felkoppintva (1) film (1) filmkritika (15) forgatókönyv (1) geoffrey rush (1) george orwell (1) gerald butler (1) gesztesi károly (1) grabowsky (1) guasztustalan (1) gyilkosság (1) háború (2) halloween (1) heartbreak kid (1) heath ledger (1) hellboy (1) hilary swank (1) hinni akarok (1) hollywood mainstream (1) horror (3) hostel (1) hostel 2 (1) ii. fülöp (1) indul a bakterház (1) inland empire (1) iszlám (1) jackie chan (1) jake gyllenhaal (1) jakuza (1) james bond (1) jamie foxx (1) jancsó miklós (1) japán (1) jason bourne (1) jason statham (1) jennifer gardner (1) jerry bruckheimer (1) jessica alba (1) jet li (2) jodie foster (1) john hurt (1) john turteltaub (1) judd apatow (2) justin bartha (1) kaptár (1) kaptár 3 (1) kathy (1) katolicizmus (1) keitel harvey. (1) kéjgyilkosság (1) kém (1) kémhistória (1) kevin costner (1) kiadatás cia (1) királyság (1) klónok háborúja (1) knocked up (1) koltai róbert (1) konspiráció (1) kritika (1) kung fu panda (1) larry king (1) lars von trier (1) licence to kill (1) lions for lambs (1) macskafogó 2 (1) madagszkár (1) mads mikkelsen (1) malcolm mcdowell (1) mamma mia (1) martin weisz (1) matt damon (1) max von sydow (1) meet dave (1) megy a gőzös (1) meryl streep (1) mézengúz (1) michael palin (1) michelle monaghan (1) miért ciki a szex? (1) milla jovovich (1) motel (1) mr brooks (1) múmia (1) múmia a sárkánycsászár sírja (1) mutáns (1) natalie portman (1) nemzet aranya 2 (1) nicolas cage (1) nyüszítverobert ludlum (1) olajsejk (1) öngyilkos merénylők (1) p.s. i love you (1) pénisz (1) pina (1) pogány judit (1) protestáns (1) reese witherspoon (1) remake (1) resident evil (1) robert redford (1) roman polanski (1) shrek (1) sorozatgyilkosság (1) spy (1) steve carrell (1) superbad (1) szadista (1) szaúd arábia (1) százalék (1) szex és new york (1) sziklák szeme 2 (1) színész (1) színház (1) színházi előadás (1) tarantino (1) ternovszky béla (1) terroristák (1) terrorizmus (1) terrotista (1) the brave one (1) tökéletes tűrsadalom (1) tömegyilkos (1) tom cruis (1) totalitárius rendszer (1) tragédia (2) trancsírozós (1) trilógia (1) tunézia (1) twin peaks (1) ügynök (1) új európa (1) üresfejű (1) usa (2) v (1) vendetta (1) vérbosszú (1) vírus (1) wall e (1) war (1) wes craven (1) x akták (1) zombi (2) zombifilm (1) zsidó zsidós (1) Címkefelhő

V, mint Vérbosszú – avagy az Orwelli 1984 újraértelmezett változata?

2007.11.12. 00:06 Antal Egon

Az az igazság, hogy ez a film valahogy elkerült a moziban, pedig már anno is szerettem volna megnézni. Most sikerült DVD-n megtekinteni, aminek egyébként nagyon örülök, mert szeretem George Orwellt az Állatfarmjával és 1984 c. könyvével együtt, meg saját magam is szoktam hasonló őrületekről vizionálni. A film egyébként tetszett, és hál Istennek nem annyira esett bele abba a csapdába, amit a hasonló témakörben legyártott, általában nagyon badar filmek produkálnak. Valahol a jövőben járunk, az Egyesült Királyságban, ahol az anarchiába süllyedt országot csak a diktatúra kőkemény eszközeivel lehet fenntartani. A nép élén a Kancellár áll, aki óriási kivetítőn szól a Birodalom Tanácsához (vagy parlamenthez) megmondva a tutifrankót. Kijárási tilalom, megfélemlítés, totális pártpropaganda, emberbegyűjtések, hazugságok, lelki terror – mindez persze a legnagyobb hájtekk környezetben. A világ rendkívül szürkén van ábrázolva, annak ellenére, hogy a film színes. Higgyék el, az érzés tényleg fakó lesz. Egyforma szürke emberek, egyforma sötét nyakkendők, egyforma vélemények. Vagy mégsem? Akad mégis csak egy tökös legény a gáton, aki szembeszáll a totális diktatúrával? Hát akad. V-nek nevezi magát, vérbosszús vendettát indít, és mosolygós álarcot visel. Véletlenszerűen az útjába akad Natalie Portman, aki annak ellenére hezitál a film egésze alatt, hogy a szüleit lekaszabolta a rendszer. És akkor szépen lassan elkezd pörögni a film: kiderül egy Larkhilli kísérletezős (amolyan Mengelés) haláltábor megléte, ahol az egyetlen túlélő a V nevű főhősünk. Elkezdi lekaszabolni a tábor fő vezető embereit, hobbiból meg felrobbant egy-két prominens épületet a városban. Végcélja a brit parlament felrobbantása, ami a gonoszság jelképe, szerinte. A hatalom tanácstalan, egyre idegesebb, és keresi a vétkest. Persze állandóan hazudik a népnek, amolyan „nincs itt semmi baj alapon”. Csakhogy egy idő után a „saját főemberek” is elkezdenek kételkedni a rezsim jóságában, és egyre csak várjuk: tud-e egy ember forradalmat csinálni? Szembe lehet-e szállni az abszolút hatalommal, amely a tervezett gonoszságaink tizedéért is börtönbe zárna már minket? Az Orwelli 1984 is valami hasonlót taglalt, de Orwell teljes munkássága is. A kérdés izgalmas, és nagyon életszerű. Tessék megnézni, ha még nem látták volna, nem fognak csalódni. A film egyébiránt mozgalmas, és mondhatjuk, lebilincselő. Ragyogóak a színészek, és az általuk megformált karakterek is. Teljesen rendben van a sztori, ami nagyon is aktuális lehet akár a mindennapjainkban is. Nagyon bátor kezdeményezés, nagy falat ilyennel foglalkozni, és az alkotók ezt most nem (annyira) szúrták el. Pedig néha átmennek a gagyiparádéba is. Álmodjunk egy tökéletes társadalmat!

Értékelés: 60%

2 komment

Címkék: 1984 anarchia v george orwell vendetta natalie portman vérbosszú tökéletes tűrsadalom totalitárius rendszer a nagy testvér

A bejegyzés trackback címe:

https://filmkritika.blog.hu/api/trackback/id/tr67225947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nadjasurrealist 2008.06.13. 20:01:00

és olyan nagy koppintás a borító design

tessék megnézni

ja a filmet is ajánlom nemcsak a borítót:

M, egy város keresi a gyilkosát

VVega · http://halfpecssquad.blog.hu 2008.08.03. 16:24:40

Az M tényleg hatalmas film. 1931-ben (!!!) filmes klisék és filmnyelv terén ilyen előremutató és korában bizony erősen polgárpukkasztó (gondolom én) művet letenni az asztalra nem semmi. Csak ajánlani tudom én is.

Na, hogy ne legyek teljesen off: A V, mint vérbosszú szerintem remek film, nem értem, hogy mi volt benne neked a gagyiparádéba átmenés. Érdekes a téma, a film pedig elgondolkodtató.
süti beállítások módosítása